Pécsi Tudományegyetem

Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar

 

Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézet

Nyomtatóbarát változatPDF változat

Képzéseink:

 

Alapképzés:

 

Mesterképzés:

 

 

A Felnőttek tanulásának és oktatásának, valamint az emberi erőforrás tanácsadás és menedzsment kutatásával és fejlesztésével foglalkozó intézet húsz esztendeje jött létre. Az intézetnek egy egyetemi tanára, két professzor emeritusa, egy egyetemi magántanára, egy címzetes egyetemi tanára, három habilitált docense, négy PhD adjunktusa, két doktorandusza, egy szakoktatója, egy mérnöktanára, két tanársegédje és két tudományos segédmunkatársa van.

 

A Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézet - FEEFI több alap és mesterszak gondozásában vesz részt, illetve felel azok tudományos innovációjáért. Ezek között jelen van az Andragógia Mesterszak, az angol nyelv Humán Erőforrás Tanácsadó Mesterszak (MA in Human Resources Counselling), továbbá a közeljövőben induló Közösségfejlesztő BA szak, illetve annak humánfejlesztő specializációja. Az intézet részt vesz a Közösségi Művelődés Tanára MA szak fejlesztésében a KPVK Kultúratudományi Intézetével együttműködésben. A közeljövőben záruló uniós LLP ESRALE (European Studies and Research in Adult Learning and Education) projektben való aktív partneri közreműködés alapján a FEEFI egy angol nyelvű Európai Felnőttoktatási MA szak  (European Master in Adult Education) alapításán és indításán munkálkodik több neves európai partner egyetemmel. Az intézet minden évben aktív résztvevője és szervezője az Uni. Würzburg Winter School in Adult and Lifelong Learning programjának. A FEEFI részvételével zajló nemzetközi kutatásokról itt talál további ismertetőket:

http://kpvk.pte.hu/content/nemzetkozi-kutatasok

 

 

 

Az intézet számos nemzetközi kapcsolattal rendelkezik, ezek zömmel partner-egyetemi műhelyekkel kötött Erasmus oktatói és hallgatói cserekapcsolatokra épülnek és a felnőttoktatás, valamint a HRM/HRD témákkal, felsőoktatási harmadik misszió, társadalmi elköteleződés és tanuló város-régió K+F+I tevékenységekkel kapcsolatosak. Az intézet képviseli a PTE és annak Kultúratudományi Karát az Európai Felnőttoktatási Társaságban (EAEA), az Európai Egyetemek Lifelong Learning Hálózatában (EUCEN), valamint a MELLearN – Felsőoktatási Hálózat az Életen át Tartó Tanulásért Egyesületben.  Az Intézetben működik a MELLearN titkársága is. A Felnőttképzési Intézet együttműködő partnere az UNESCO Lifelong Learning Intézete (UNESCO Institute for Lifelong Learning).

 

A FEEFI évente számos tudományos tanácskozást, konferenciát, intenzív szemináriumot és workshopot szervez az általa reprezentált tudományterületekkel kapcsolatosan. Ennek alapján részt vesz a Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Bizottság Andragógiai Albizottság, a Magyar Pedagógiai Társaság munkájában, s rendszeres résztvevője az Országos Neveléstudományi Konferenciának is.  Az Intézet Felnőttképzési és Gerontoedukációs Tanszéke szervezi a KPVK Kultúratudományi Intézetével együttműködésben a PTE KPVK Szenior Akadémiáját és ennek kecskeméti, szekszárdi és paksi programjait.

 

 

 

Tanszékeink:

·         Felnőttképzési és gerontoedukációs tanszék – tanszékvezető: Dr. habil Bajusz Klára PhD, egyetemi docens

·         Szakképzési és módszertani tanszék – tanszékvezető: Fodorné Dr. Tóth Krisztina Phd, egyetemi adjunktus

·         Emberi Erőforrás Fejleszztési Tanszék – tanszékvezető: Dr. habil Hejj Andreas PhD, egyetemi tanár

 

 

 Az intézet főbb kutatási irányai:

·         A felnőttek tanulása és tanítása - gerontoedukációs kihívások, az andragógia tudományelméleti kérdései;

·         Felnőttség és felnőtt-kor;

·         E-learning és távoktatási trendek;

·         A felnőttoktatás szakpolitika változásai Európában - összehasonlító felnőttoktatás-kutatások;

·         Humán Erőforrás Tanácsadás és Menedzsment folyamatok;

·         Életpálya-tanácsadás/Lifelong guidance rendszerek;

·         A munkaerőpiaci képzések változása;

·         Munka-helyi és munkaalapú képesség-fejlesztések;

·         Tanuló városok, régiók és tanuló közösségek – a felsőoktatás társadalmi felelőssége és szerepei

 

 

 

Készítette:

Dr. habil. Németh Balázs egyetemi docens, intézetigazgató – PTE KPVK FEEFI - Pécs, 2016. július 28.

 

 

 

 

Munkatársaink

 

 

 

You shall not pass!