Pécsi Tudományegyetem

Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar

 

Jubileumi tanévnyitó a KPVK-n

Nyomtatóbarát változatPDF változat

Különleges tanévnyitóval vette kezdetét a 2017-2018-as tanév a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karán. Tolna megye egyetlen felsőoktatási intézménye ebben az évben kettős jubileumot ünnepel, a szekszárdi Tanítóképző Főiskola megalapításának 40 és a pécsi egyetem alapításának 650 éves évfordulóját. Ennek jegyében került sor 2017. szeptember 4-én a szekszárdi campuson a KPVK negyvenedik tanévnyitó ünnepségére.

 

Az esemény hangulatát a KPVK volt és jelenlegi hallgatóinak műsora - Frank Sára harmadéves tanító szakos hallgató zongorajátéka, Nagy Lilla Adrienn és Csibi János negyedik évfolyamos tanító szakos hallgatók József Attila-versfeldolgozása és Csötönyi László tanító, a kar volt hallgatója tolmácsolásában Illyés Gyula „Óda a törvényhozóhoz” című verse - varázsolta ünnepivé.

 

A jubileumi tanévnyitó nemcsak a visszatekintésre jó alkalom, hanem azoknak a fontos feladatoknak és eredményeknek a számbavételére, amelyek kapcsán Tolna megye egyetlen felsőoktatási intézménye kiemelt szerepet tölt be a térség életében. E gondolat mentén köszöntötte az ünnepségen megjelent hallgatókat, oktatókat, munkatársakat és vendégeket Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár. Prof. Dr. Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora az intézmény tudásközpontként, közösségként való működésének fontosságát emelte ki beszédében. A tanévet megnyitó Prof. Dr. Horváth Béla, a PTE KPVK dékánja annak meggyőződésének adott hangot, hogy eddigi lehetőségeit a Kar a lehető legjobban használta ki és reméli, hogy 40 év múltán az akkori dékán is hasonló fejlődésről számolhat be, mint ő.

 

A jubileumi tanévkezdés alkalmából elismerések bejelentésére is sor került. A 2017-2018-as tanévben a KPVK négy hallgatója részesül Nemzeti felsőoktatási Ösztöndíjban: Arany Zsuzsanna másodéves informatikus könyvtáros MA szakos, Pelczer Dóra elsőéves emberi erőforrás tanácsadó MA szakos, Balázs Dóra harmadéves környezetkultúra BA és Nagy Lilla Adrienn negyedik évfolyamos, tanító BA szakos hallgatók. Ezt az ösztöndíjat minden évben a Magyar Köztársaság Emberi Erőforrások Minisztere adományozza a felsőoktatási intézmények kimagasló teljesítményt nyújtó hallgatói számára. Arany Zsuzsanna ezen kívül gamifikációval, azaz játékos oktatási módszerekkel kapcsolatos kutatásával elnyerte az Új Nemzeti Kiválóság Program támogatását is.Arany Zsuzsanna konzulense Dr. Egervári Dóra, adjunktus, karunk Kultúra-, Könyvtár és Társadalomtudományi Intézetének oktatója. Sikerükhöz valamennyiüknek szívből gratulálunk!

 

A PTE KPVK szekszárdi jogelőd intézményének hagyományát őrzi azzal, hogy a tanévnyitón Jubileumi Emléklapot adományoz a Kar, valamint a Gyakorlóiskola és a Gyakorlóóvoda leghűségesebb munkatársainak, akik 20, 25, 30, vagy több éve járulnak hozzá az oktatás sikeréhez. Ebben az évben kilenc jubiláló oktatót, pedagógust, munkatársat köszöntött a Kar vezetése: Dr. Kleisz Teréz egyetemi docens (35 év). Dr. Györkő Enikő adjunktus, Dr. Harangozó Lajosné tanító, Molnárné Wéner Ágnes óvodapedagógus, Mozolai Annamária mesteroktató, Sándor Ispán Erika óvodapedagógus (30 év), Hamarics Mária kollégiumvezető (25 év) Dr. habil Nagy Janka Teodóra főiskolai tanár, Tancz Tünde mesteroktató (20 év) Elismerésükhöz szívből gratulálunk!

 

Egyetemi tanári kinevezést kapott 2017. szeptember 1-től Dr. Szécsi Gábor, a Kultúra- Könyvtár- és Társadalomtudományi Intézet oktatója, aki professzori talárját a Magyar Felsőoktatás Napja alkalmából megrendezett egyetemi ünnepségen vette át Dr. Bódis Józseftől, a PTE rektorától. Adjunktusi kinevezést kapott 2017. július 1-től Pankász Balázs, a Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézet oktatója. Kinevezésükhöz tisztelettel gratulálunk!

 

Az elismeréseket az elsőévesek fogadalomtétele követte, akik fogadalmat tettek arra, hogy aktívan részt vesznek az intézmény életében és tanulással, közéleti aktivitással, egyetemi hallgatóhoz méltó magatartással járulnak hozzá a KPVK jó hírnevének megőrzéséhez. Az elsőévesek képviselőit kézfogásával Dr. Horváth Béla dékán egyetemi polgárrá, Ács Rezső, Szekszárd Megyei Jogú Város polgármestere tiszteletbeli szekszárdi polgárrá és az „öregdiákok” nevében Csötönyi László a hallgatók közé fogadta, majd az új egyetemi polgárok számára Csötönyi László mondott megszívlelendő, útravaló gondolatokat.

 

A tanévnyitó ünnepséget követően Memorandum ünnepélyes aláírására került sor. A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése, Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Pécsi Tudományegyetem és a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar képviselői a Kar oktatóinak jelenlétében, e Memorandum aláírásával nyilvánították ki több évtizedes együttműködésük megerősítésének szándékát. Ez alkalomból köszöntőt mondott Fehérvári Tamás, a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke és Ács Rezső, Szekszárd polgármestere.

 

Köszönet a tanévnyitó ünnepség műsorának összeállításához és a hallgatók felkészüléséhez nyújtott segítségért Müller János mesteroktatónak, valamint az ünnepség lebonyolításában nyújtott segítségért a Hallgatói Önkormányzat és a kari hivatalok munkatársainak!

 

Az eseményről a médiában megjelent:

Negyvenedik tanévét kezdi az egyetemi kar (teol.hu)

Új év, új kihívások (teol.hu)

 

 

 

 

 

 

rovat: 
You shall not pass!