Pécsi Tudományegyetem

Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar

 

A mi Dunánk

Nyomtatóbarát változatPDF változat

A Paksi Harmadik Kor Egyetemének november 7-i eseményén Dr. habil. Huszár Zoltán PhD, művelődéstörténész, egyetemi docens, intézetigazgató (PTE KPVK) tartott nagysikerű előadást. A vendégeket ezúttal is az ersemény házigazdája, a program főszervezője, Dr. habil Nagy Janka Teodóra Phd főiskolai tanár, a KPVK általános és tudományos dékánhelyettese köszöntötte.

 

 

Az előadás középpontjában a Duna, Európa második leghosszabb folyója állt, amely eltérő földrajzi, gazdasági, politikai régiókat, különböző etnikai, vallási, történelmi múlttal rendelkező területeket kapcsol össze.

Ma 10 ország és több mint 100 város vallja magáénak a Dunát, ahogyan a 32 magyar város közül a Duna hajózási útvonalának „közepén” található Paks is. Vajon mi ennek a titka? Milyen lehetőségei vannak a folyó menti településnek a Duna közép-európai integráló szerepének megvalósulásában? 

Az előadást követően a paksi közönség számára oly fontos témához a PHKE hallgatói kiemelkedő aktivitással szóltak hozzá. 

 

 

 

 

 

rovat: 
You shall not pass!