Pécsi Tudományegyetem

Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar

 

„Mindennapi pénzügyeink” konferencia

Nyomtatóbarát változatPDF változat

A Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara adott otthont 2017. október 9-én a „Mindennapi pénzügyeink” című rendezvénynek, mely a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége Dél-dunántúli Regionális Szervezete kezdeményezésére, a Magyar Nemzeti Bank és a Diákhitel Központ Zrt. közreműködésével került megrendezésre.

 

 

A megjelent, mintegy százhetven érdeklődőt dr. Jarjabka Ákos, a Közgazdaságtudományi Kar intézetigazgató egyetemi docense köszöntette. A rendezvény keretében elsőként Barnóczki Zsuzsa az MNB Oktatási Igazgatóságának oktatási szakértője tartott előadást a megtakarítási célokról és befektetési lehetőségekről, hangsúlyozva az öngondoskodás jelentőségét. Ezt követően Gácsi Roland az MNB Oktatási Igazgatóságának felsőoktatási szakértője a hitelfajtákról tájékoztatta a középiskolás és egyetemista diákságot, hasznos gyakorlati tanácsokkal is ellátva őket. A fórum folytatásaként Dr. Fazekas Kornél, a Diákhitel Központ Zrt. regionális képviselője a Diákhitel igénybevételi lehetőségeiről szólt. Az előadó kitért a piacképes tudás és diploma okozta versenyelőnyökre, valamint a hitelvétellel kapcsolatos felelős döntéshozatal jelentőségére. Az előadássorozat zárszavában Dr. Koltai Zoltán, a házigazda intézmény oktatási dékán-helyettese köszönte meg a résztvevők érdeklődését, kiemelve a fiatal generáció szerepét az újfajta pénzügyi kultúra megteremtésében.

 

rovat: 
You shall not pass!