Pécsi Tudományegyetem

Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar

 

Paksinak születni, paksivá válni

Nyomtatóbarát változatPDF változat

A Paksi Harmadik Kor Egyeteme eddig sem szűkölködött hallgatókban, de november 21-én még a megszokottnál is nagyobb létszámú, több, mint 110 fős közönség előtt tartotta meg előadását Kernné Magda Irén tanár, helytörténész a  Paksi Polgármesteri Hivatal nagytermében. Nem csoda, hiszen a téma, Paks története, minden városát szerető polgár számára fontos és érdekes. A program házigazdája ezúttal is a PHKE főszervezője, Dr. habil Nagy Janka Teodóra Phd főiskolai tanár, a KPVK általános és tudományos dékánhelyettese volt.

 

 

A Paksinak születni, paksivá válni című előadáson elhangzottak rövid kivonatát az előadó engedélyével itt adjuk közre:

 

Kernné Magda Irén

Paksinak születni, paksivá válni

Paks rövid története

Harmadik Kor Egyeteme

Paks, 2016. november 21.

 

A település nevének eredetét számos legenda magyarázza. Az összehasonlító nyelvtörténeti kutatások alapján megállapítható, hogy Paks nevének eredete homályos, feltételezhetően az Árpád-kori névadási szokásoknak megfelelően egy Bakos vagy Pakos nevű birtokosának a nevéből hangzóváltások eredményeként származhatott, aki birtokát a király alattvalójaként fizetségül kapta. 

 

Paks környékén a paleolitikum, az őskőkor hordákban, zsákmányoló életmódot folytató népességének jelenlétére mamutcsontok, pattintott és csiszolt kőeszközök utalnak.

 

A Kr. e. 6. évezredtől a jégkorszak elmúltával a neolitikum, az újkőkor élelemtermelő faluközösségei Paks környékén is letelepedtek, földet műveltek, állatot tartottak. A megerősített sáncok, földvárak védelmében éltek, melyekhez a fegyvereiket réz, később bronz öntőműhelyekben készítették. Öntőműhelyeket, öntőmintákat a régészek a közelben, Dunakömlődön és Bölcskén találtak.

 

A kelták eraviscus törzse a Kr. e. 4. századtól jobb minőségű, vasból készített fegyvereivel foglalta el ezt a területet, akik már élénk kereskedelmet folytattak a Balkánon élő más népekkel is.

 

A Római Birodalom légiói a Kr. u. 1. században a mai Dunántúl területén Pannonia provincia néven alakítottak tartományt, melynek keleti határát a Duna természetes védővonala és a mellette húzódó erődök-őrtornyok láncolata, a limes biztosította. A régészek a dunakömlődi Bottyán-hegyen létesített katonai tábort és erődöt Lussoniumként azonosították, ami az 5. század közepéig állt. Mellette veteránfalu és temető nyomait is megtalálták.

 

A népvándorlás korának háborúi, a hunok és a barbár törzsek támadásai után avar népesség telepedett le, akiket a honfoglaló magyar törzsek űztek el.

 

A letelepedés, majd az államalapítás korában vidékünk a fejedelem nyári szálláshelye, később királyi birtok. Tolna megye is I. Szent István által alapított megyék közé tartozik. Ebből a korból nincs konkrét adatunk Paksról, neve csak 1333-ban bukkant föl először a pápai tizedjegyzékben. A Rátold nembéli II. Olivér gyermekei nagyjából ekkortól használták a paksi előnevet, ezzel kifejezve a terület birtoklását. Később, a század végétől kezdik a Paksy családnevet használni Paksy János és Paksy Miklós. A Paksy-család fiúágának kihalása után Paksy Anna férje, Daróczy Zsigmond és az ő leszármazottai és rokonságuk alkották a paksi közbirtokos nemességet.

 

A falu a török hódoltság korában sem néptelenedett el. A török kisebb erődítményt épített az elmenekült földesúr kastélya és a ferences rendi szerzetesek kolostora köré. A paksi palánkvár a Duna menti szárazföldi és vízi út, továbbá a dunai átkelőhely katonai ellenőrzését, a török adó- és vámszedésének eredményességét biztosította. Az elmenekült magyar lakosság helyébe délvidéki szerbek és rácok telepedtek le.

 

A török kiűzése után a 17. század végén és a 18 század elején a lakatlanná vált országrészekben megindult a betelepítés. Paksra az őslakos jobbágyok leszármazottai közül kevesen települtek vissza, főként német parasztok, és kis számban zsidó kereskedők és kézművesek költöztek a Daróczyak által felkínált telkekre.

 

A Rákóczi- szabadságharcban 1705-ben a kömlődi Bottyán- hegyen a Dunántúl meghódításához Bottyán János generális egy hídfőállást épített a kuruc seregek utánpótlási vonalának biztosítására.

 

A szabadságharc leverése után folytatódott a jobbára Dél-Németországból érkezők letelepítése, amelynek következtében a település ismét benépesült. A fejlődést jelzi, hogy  1730-ra Paks mezőváros lett, népes hetipiaccal, és évi 4 vásárt  tarthatott. Kereskedelmének folyamatos fejlődését a hajózható Duna tette lehetővé, 19. századi folyamszabályozások pedig a folyó főágát közvetlenül Paks központja alá terelték.

 

A reformkor politikai küzdelmei és az 1848-49- évi paksi szabadságharc eseményei nem eredményeztek országosan jelentős eseményeket, látványos csatákat, a lakosság a helyi közbirtokos nemesség vezetésével vett részt a 19. század polgárosodásának folyamataiban.

 

A kiegyezés utáni felgyorsult a gazdasági és kulturális fejlődés: a település a környék gabona- és borkereskedelmének, malomiparának központja lett, 1870 után járási székhely, közigazgatási és a polgári iskola révén kulturális központ. A 19-20. század fordulójára ezt a lendületes fejlődést fékezte, hogy a vasúti szállítás lehetősége felemásra sikeredett. A paksi szárnyvonal végállomás lett, nem teremtett lehetőséget a többi országrésszel való közvetlen kapcsolatra. Ezt a hátrányt fokozza, hogy 1928-ban a Duna-hidat is Dunaföldváron építették meg.

 

Az első és a második világháború között bár csökkent a népesség száma, lassú gazdasági fejlődés volt tapasztalható: melynek állomásait a paksi téglagyár működése, a konzervgyár alapítása jelentette, a megfogyatkozott számú vízimalom mellett a községben már 4 gőzmalom is működött. A község járási közigazgatási központként biztosította a lehetőséget a szerény kulturális fejlődéshez is.

 

A II. világháború után az államosítások következtében köztulajdonba került gazdasági intézmények: konzervgyár, téglagyár, üzletek, műhelyek munkája biztosította a lakosság megélhetését, közülük termelési eredményeivel kiemelkedett a konzervgyár és a mezőgazdasági termelőszövetkezetek munkája.

 

Az 1970-es évektől a település számára a robbanásszerű változást és a rohamos kulturális fejlődést eredményezett az atomerőmű felépítése, melynek következtében Paks 1979-re várossá válhatott.

 

Ezt a folyamatos gazdasági és kulturális gyarapodást teszi lehetővé a 21. század évtizedeire a Paks II. Atomerőmű felépítése.

rovat: 
You shall not pass!