Pályázati felhívás nemzeti felsőoktatási ösztöndíj elnyerésére

 

PTE KPVK PÖB

Pályázati felhívásnemzeti felsőoktatási ösztöndíj elnyerésére

Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj keretén belül

2019-2020. tanév

 

A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) 2016. július 1-jétől hatályos módosítása szerint, a 114/D. § (1) bekezdés c) pontjának valamint a 114/G. § (3) bekezdésének megfelelően az ösztöndíj neve 2017. februártól – a következő, 2017/2018. tanévi adományozástól kezdődően – nemzeti felsőoktatási ösztöndíj.

A nemzeti felsőoktatási ösztöndíj adományozására vonatkozó szabályok - az Nftv. valamint a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet), illetve a Pécsi Tudományegyetem (továbbiakban: PTE) SzMSz 6. számú melléklete, azaz a PTE Térítési és Juttatási Szabályzata 17.§ alapján

a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának Pályázati és Ösztöndíj Bizottsága (továbbiakban: KPVK és PÖB) pályázatot hirdet nemzeti felsőoktatási ösztöndíj elnyerésére,  melynek célja az alapképzésben részt vevő, tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása a 2019-2020-as tanévre.

 

I. Pályázati feltételek

  1. Nemzeti felsőoktatási ösztöndíjra pályázhatnak a PTE KPVK azon államilag támogatott (állami ösztöndíjas, részösztöndíjas), illetve költségtérítéses (önköltséges), teljes idejű (nappali tagozatos) alapképzésben, mesterképzésben, illetve osztatlan képzésben részt vevő hallgatói, akik jelenlegi vagy korábbi tanulmányaik során legalább két félévre bejelentkeztek és legalább 55 kreditet megszereztek.
  2. Olyan hallgatók pályázatait várjuk, akik kiemelkedő tanulmányi eredményt értek el (a kreditekkel súlyozott tanulmányi átlag az utolsó két aktív félévben legalább 4,51.), illetőleg a maguk szakmai területén kimagasló munkát végeztek.
  3. A 2019/2020. tanévre elnyert nemzeti felsőoktatási ösztöndíj csak a 2019/2020. tanévben folyósítható, a Kormányrendelet 10. § (3) bekezdésében meghatározott képzésben részt vevő hallgató részére; amennyiben a hallgató hallgatói jogviszonya megszűnik vagy szünetel, a nemzeti felsőoktatási ösztöndíj nem folyósítható számára.
  4. Abban az esetben, ha a nemzeti felsőoktatási ösztöndíjra pályázó, de elutasított hallgató a fenti feltételek és az intézményi keretszám alapján érdemes és jogosult az ösztöndíjra, de intézményi eljárási hiba folytán nem nyerte el azt, és e tény jogorvoslati eljárás keretében megállapítható, az oktatásért felelős miniszter – az intézmény hallgatói előirányzatának vagy saját bevételének terhére – jogosult ezen hallgató részére nemzeti felsőoktatási ösztöndíjat adományozni a felsőoktatási intézmény kezdeményezése alapján.
  5. A nemzeti felsőoktatási ösztöndíjat elnyert hallgató nem zárható ki a tanulmányi ösztöndíj támogatásból.
  6. A nemzeti felsőoktatási ösztöndíj egy teljes tanévre, azaz 10 hónapra szól, összege az Nftv. 114/D § (1) bekezdés c) pontja alapján 40.000 forint havonta.
  7. Amennyiben a hallgató hallgatói jogviszonya bármilyen okból megszűnik vagy szünetel, a nemzeti felsőoktatási ösztöndíj számára tovább nem folyósítható.

 

II. A pályázatok benyújtása

  1. A pályázatot KPVK PÖB-nek címezve, a Dékáni Hivatal Titkárságára egy eredeti példányban kell eljuttatni. Az eredeti példánynak az eredeti aláírásokkal ellátott ajánlásokat, igazolásokat kell tartalmaznia.
  2. A pályázatot A4-es, lezáratlan borítékban kell benyújtani, melyeken nyomtatott betűvel vagy géppel írva kérjük feltüntetni, hogy
  • a pályázó nevét,
  • a pályázó NEPTUN-kódját,
  • a pályázó szakjának megnevezését.
  1. A pályázat beérkezési határideje: 2019. július 01. (hétfő) 12:00 óra.
  2. A pályázatnak tartalmaznia kell:
  • a kitöltött pályázati adatlapot (1. sz. melléklet, mely letölthető a kari honlapról, illetve felvehető a HÖK irodájában),
  • a nyelvvizsga-bizonyítványok fénymásolatát,
  • a szakmai és tudományos tevékenységek rövid ismertetését és az ezeket igazoló tanári ajánlásokat,
  • a közéleti, sport- és egyéb tevékenységek rövid ismertetését és az ezeket igazoló dokumentumokat.
  1. A pályázat beadása után hiánypótlásra nincs lehetőség. A pályázó felelőssége, hogy a benyújtott adatok és igazolások egyértelműek, értékelhetők és pontozhatók legyenek; hiányos adatokat a PÖB nem vesz figyelembe, és nem pontoz. A pályázatban hamis adatok megadása a pályázatból való azonnali kizárást vonja maga után.

 

 

III. A pályázatok elbírálása és felterjesztése

  1. A pályázatokat a PÖB rangsorolja.
  2. A pályázó tanulmányi eredményére vonatkozó pontok a tanulmányi átlagától függ.A súlyozott tanulmányi átlag kiszámítását a Tanulmányi Hivatal végzi.
  3. A szakmai tevékenységet a PÖB pontszámokkal értékeli a 2. sz. mellékletben foglalt pontrendszer alapján.
  4. A tanulmányi eredményekre, a szakmai és más, igazolható sport-, kulturális és közéleti tevékenységre vonatkozó pontok összege adja a végleges pontszámot, mely a rangsorolás alapja (lásd 2. sz. melléklet). A rész- és összesített pontokat a PÖB a hallgató pályázati lapjára rávezeti.
  5. A pályázatok elbírálásának, közzétételének határideje: 2019. július 05. (péntek)
  6. A pályázatok elbírálásának menetéről a PÖB jegyzőkönyvet készít.
  7. A pontszámokról és rangsorról a hallgatókat a Kar a szokásos módon (tanulmányi hivatal faliújsága, kari honlap) értesíti.
  8. A megítélt pontszám ellen — jogsértés vagy technikai (pl. számítási) hiba észlelése esetén — fellebbezés nyújtható be a Kar Dékánjához. Benyújtás helye: Dékáni Hivatal Titkárság. A fellebbezés beérkezési határideje: 2019. július 12. (péntek) 12:00 óra. A fellebbezési határidő elmulasztása esetén további fellebbezésnek nincs helye.
  9. A fellebbezéseket a Dékán 2019. július 19-ig elbírálja, a döntésről értesíti a hallgatót és a PÖB-öt, a fellebbezés eredményét pedig a Karon szokásos módon (Tanulmányi Hivatal faliújsága, kari honlap) közzéteszi. A végleges listát a Dékán az egyetem Oktatási Igazgatósága felé továbbítja. A végső döntést az oktatásért felelő miniszter hozza meg.
  10. A nemzeti felsőoktatási ösztöndíj átadására a tanévnyitó ünnepélyen vagy a kari tanács ülésén kerül sor.

 

 

Pályázati felhívás

Bírálati szempontok

Pályázati lap

 

 

Szekszárd, 2019. május 15.

 

 

 

Pécsi Tudományegyetem

Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar

Pályázati és Ösztöndíj Bizottsága

Hungarian