30 éves a szociális munkás képzés

 

SZEKSZÁRDI SZOCIÁLIS MUNKÁS KÉPZÉS 30 SZAKMAI KONFERENCIA ÉS TALÁLKOZÓ

jubileumi program

 

A galéria ide kattintva érhető el

 

Nagysikerű szakmai konferenciát és hallgatói találkozót szervezett a szekszárdi szociális munkás képzés indulásának 30. évfordulóján a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi és Vidékfejlesztési Kar Kultúra- és Társadalomtudományi Intézet Szociális Tanulmányok Tanszéke, a Magyarországi Szociális Szakemberek Képzéséért Egyesület (Iskolaszövetség) és az MTA Szociológiai Tudományos Bizottság Szociális Munka Albizottsága.

 

A szekszárdi főiskolai karon az országban elsőként indult 1989-ben nappali tagozaton főiskolai szintű általános szociális munkás szakon képzés. Az első évfolyamon még csak 23-an kaptak diplomát, 2005-ben nappali és levelező tagozaton már 760 szociális munkás hallgató készült hivatására egyetemi karrá vált felsőoktatási intézményünkben.

 

A PTE KPVK-n, illetve jogelőd karain (IGYFK/IGYK) Szekszárdon az elmúlt három évtizedben közel 2.000 szociális szakembert képeztünk (akik elsősorban Szekszárd város, illetve Tolna, Fejér, Bács-Kiskun és Baranya megye szociális intézményhálózatában helyezkedtek el).

 

A 2019. október 11-én tartott egész napos program vendégeit házigazdaként a szociális képzésért felelős intézetet, majd tanszéket immár 14 éve vezető Prof. Dr. Nagy Janka Teodóra köszöntötte. A jubileumi programot a PTE KPVK nevében Dr. Zádori Iván dékánhelyettes, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság részéről pedig Dr. Joó Aranka, a Szakmai Irányítási Főosztály főosztályvezetője nyitotta meg.

 

Kálóczi Andrea volt hallgató moderálásával az alapítók nevében Dr. Jánosi György tanszékvezető, a régi hallgatók, oktatók és a szociális szakmai intézmények részéről Tolácziné Varga Zsuzsanna köszöntötte a születésnapos képzést. Dr. Hegyesi Gábor (ELTE TÁTK professor emeritus) a szociális képzőintézmények nevében osztotta meg emlékeit a képzések „hőskoráról”. Meglepetés vendégként a szociálpolitika és szociális munka nemzetközi hírű professzora, Ronald Woods (University of Technology Sydney) köszöntötte a születésnapos szekszárdi képzést és a jelenlévő szociális szakembereket. Mészáros Andrea, a szekszárdi Kék Madár Alapítvány vezetője, a szekszárdi szociális gazdasági képzés volt hallgatója majd oktatója, a szociális gazdasági képzések nemzetközi és hazai partnerei nevében mondott néhány köszöntő szót, továbbá felolvasta a Jeanine Verna által a Lyoni Egyetem és a Grenoble székhelyű AROBASE képző intézmény nevében megfogalmazott üdvözlő jókívánságokat.

 

A tanszék oktatói részéről a jelenlévő alapítók (Dr. Jánosi György, Kocsis Erzsébet, Soponyainé Urbán Irén és Nagy Árpádné) továbbá a korábbi tanszékvezetők (Prof. Dr. Nagy Endre, Dr. Pajor Enikő) és a régi oktatók (Szabados Ágota, dr. Klér Andrea, Juhász Károly, Dr. Simonik Péter, Dr. Soós László) köszöntése az ünnep megható pillanata volt.

 

A plenáris ülés előadói között Dr. Budai István ny. főiskolai tanár (SZE), az MTA Szociológiai Tudományos Bizottság Szociális Munka Albizottságának alelnöke a szociális munkáról, mint professzió-képzés-kutatás egységéről beszélt, Prof. Dr. Nagy Janka Teodóra, tanszékvezető egyetemi tanár (PTE KPVK) pedig a szekszárdi szociális munkás képzés három évtizedét idézte fel a jelenlévők számára.

 

A szakmai tanácskozást követően a megjelentek megtekintették a 30 év legfontosabb pillanatait bemutató képzéstörténeti kiállítást, majd közösen emlékeztek a közelmúltban elhunyt Dr. Tolnai Gyula intézetigazgatóra, felavatva a róla elnevezett tantermet. Prof. Dr. Nagy Janka Teodóra tszv. egy. tanár a kar dékán emeritusa, Dr. Horváth Béla prof. em. gondolatait is megosztva a tanszék részéről, Kara Ákos országgyűlési képviselő, alumni, a Szekszárdi Szociális Munkás Hallgatók Egyesületének alapító elnöke a hallgatók, Dr. Soós László c. egy. docens pedig a régi barát szavaival idézte fel emlékeit. Dr. Hegyesi Gábor prof. em. (ELTE TÁTK) a megjelentek számára a szociális képzéstörténet emlékeihez kapcsolódva jelenítette meg Dr. Tolnai Gyula a szociálpolitikus, a pedagógus és az ember alakját.

 

A közös ünneplést követően szekcióülésekkel folytatódott a szakmai program. A szociális képzések jelen idejű kihívásairól kívánt átfogó képet rajzolni az a csoport, amely többek között szociális munka és szociálpedagógia határkérdéseivel is foglalkozott./A szekciót vezette: Dr. Varga István adjunktus (PTE KPVK), Dr. Soós Zsolt egy. docens (DE GYGYK), Dr. Hegyesi Gábor prof. em. (ELTE TÁTK).

A legnagyobb érdeklődés a szociális képzés és gyakorlat kapcsolatának vizsgálatát kísérte/A szekciót vezette Kocsis Erzsébet ny. főisk. docens (PTE KPVK), Dr. Vida Anikó tszv. főisk. docens (SZTE ETSZK), Tolácziné Varga Zsuzsanna (Szekszárd MJV. Humánszolgáltató Központ ig.), Dr. Kozma Judit tszv. egy. docens (ME BK).

A három évtizedes jubileumhoz kapcsolódott a képzés kezdeteire visszatekintő, ’Sopron után…’ címet viselő képzéstörténeti szekció./A szekciót vezette: Nemes Judit oktatási rektorhelyettes (WJLF), prof. Dr. Nagy Janka Teodóra tszv. egy. tanár (PTE KPVK),Héderné Dr. Berta Edina főisk. docens, dékán (SZTE ETSZK).

A szekciókban végzett szakmai munkát összefoglaló eredmények, kérdések és feladatok zárszóként megerősítették a szakmai találkozások fontosságát – mint a szekszárdi nap sikere is bizonyított, akár a képzésjubileumok apropóján.

 

A program délután és este az első levelezős évfolyam találkozójával, illetve kötetlen hallgatói beszélgetésekkel folytatódott a Szekszárdi Szockaféban. Az egész napos rendkívül jó hangulatú közös ünneplést az emlékezés vidám és meghitt percei zárták – ahogyan egyik kedves régi hallgatónk megfogalmazta: mert jó volt egy napra ismét szekszárdi szociális munkás hallgatónak lenni!

 

Köszönet mindazoknak a hallgatóknak, oktatóknak, kollégáknak – no és a Dúzsi Borászatnak -, akik hozzájárultak a közös ünnep sikeréhez!

 

A Tolnai Népújságban megjelent írás itt olvasható: A szociálismunkás-képzés 30 éve

A Tolnatáj Televízió riportja:

 

Hungarian