„Az illegális hulladéklerakás felszámolása – szankciók és eszközök” című pályázati kiírás

Innovációs és Technológiai Minisztérium
Tájékoztatás
„Az illegális hulladéklerakás felszámolása – szankciók és eszközök” című pályázati kiírás

 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) „Az illegális hulladéklerakás felszámolása – szankciók és eszközök” címmel pályázatot hirdet.
A pályázatra a magyarországi felsőoktatási intézmények alap-, mester-, vagy osztatlan képzésben résztvevő nappali vagy levelező tagozatos, aktív státuszú hallgatói jelentkezhetnek.
Pályázni olyan magyar nyelvű pályaművel lehet, amely a közterületen található, illegálisan lerakott, elhagyott hulladék felszámolását, megszüntetését, a hulladékelhagyó magatartás jelenségének megváltoztatását, az ismétlődő lerakások megakadályozását előmozdító szankciók és eszközök rendszerének témakörét vizsgálja.
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent a szankció és eszközrendszer kidolgozását célzó saját, eredeti és új gondolatok bemutatása, nemzetközi összehasonlítások elvégzése, továbbá hasonló jellegű, de már korábban a hazai jogrendszerbe beiktatott hasonlóképpen szankcionálandó magatartásokra vonatkozó szabályozás hatályosulásának vizsgálata.
A pályázat formai követelményeit a függelék tartalmazza.
A pályázatot jeligével kell ellátni. Ugyancsak jeligével ellátott zárt borítékban kérjük a pályázati kiírás mellékletében szereplő pályázati adatlapot valamint nyilatkozatot, továbbá egy a pályázó felsőoktatási intézménye által kiállított, a pályázó aktív státuszát és jogviszonyát alátámasztó hallgatói jogviszony igazolást a pályázathoz csatolni.

A pályázatot egy példányban, zárt borítékban a pályázatkezelő részére a következő címre kérjük postán vagy személyesen eljuttatni:
Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft.
2000 Szentendre, Dózsa György út 26. Postacím: 2001 Szentendre, Pf: 180.
A pályázat beküldésének határideje: 2020. március 30. (hétfő)

A részleteket ide kattintva lehet letölteni

magyar