Színes programmal várták az érdeklődőket a PTE KPVK nyílt napján

 

Nyílt napot tartott a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara január 12-én, szerdán. A campuson az intézeti standoknál érdeklődhettek a látogatók a képzések, a felvételi követelmények iránt, és lehetőségük volt az oktatókkal és hallgatókkal is beszélni.

A nyílt nap alkalmával az érdeklődők nemcsak a kar képzéseiről és a felvételi követelményekről érdeklődhettek, de színes programokkal is várták őket.

Köszöntőt mondott Dr. habil Bús Imre, általános és tudományos dékánhelyettes, majd Csötönyi Pál a Hallgatói Önkormányzat elnökhelyettese ismertette a nyílt nap sokszínű programját.

Az intézeti standokon kívül a Hallgatói Önkormányzatról, az Illyés Gyula Szakkollégiumról, a Kar Mentorprogramjáról, a Tudományos Diákköri Konferenciáról és az Erasmus programról is informálódhattak a tanulók. A szülők számára felvételi tájékoztatót tartottak, ahol a felvételivel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókkal ismertették meg őket.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a pályaválasztási tanácsadás két helyszínen történt, ahol a szakértők Dr. Cseh Judit és Schauermann Tamás nyújtottak segítséget a diákoknak a pályaválasztással kapcsolatos kérdésekben.

– A közös az azokban a diákokban, akik felkerestek, hogy két szak között dilemmáznak. Volt, akt sikerült rávezetni arra, hogy valójában már rég letette a voksát az egyik szak mellett, de akadt olyan is, aki pár kérdés után jött rá, valójában mit is szeretne – mondta el Schauermann Tamás pályaválasztási tanácsadó.

„Játékos pedagógia” címmel a kar által kifejlesztett társasjátékot is ki lehetett próbálni, ezeket az óvodákban és az általános iskolákban használják a leendő pedagógusok. A saját játékok mellett a tanító szakos hallgatók a „Boom” című társassal is megismertették az érdeklődőket.

Dr. Vas-Guld Zsuzsanna az Élelmiszergazdasági és Turisztikai Tanszék adjunktusa izgalmas interaktív programot tartott, melynek címe az „Érzékszervek 7próbája” volt.

– Kari és kollégiumi túrára is invitáltuk a leendő hallgatóinkat, ahol az iskola legfontosabb helyszíneivel ismerkedhettek meg – mondta el Cseke Dalma Patrícia a Hallgatói Önkormányzat kommunikációs és online média referense.

A karon működő Gyártásszervező szak hallgatói által készített egy perces, a Forgass a Földért nemzetközi filmkészítő versenyen díjazott filmek megtekintésére is lehetőséget adott a program. - A megmérettetés lényege tulajdonképpen verseny az idővel. A téma mindig a környezetvédelemmel kapcsolatos, huszonnégy órás anyagból kell egy perces filmet készíteni a résztvevőknek. Fontos feladat volt az érzékenyítés a környezettudatosságra – mondta el Kindl Gábor, filmes szakember.

Dargay Lajos Fény, mozgás, játék című emlékkiállításán tartott előadást Varga Rita az alkalmazott művészetek tanszékének tanársegédje az Universitas Galériában. Az interaktív tárlatvezetés során többek közt a modernizmus témakörét is fejtegették. A dél-dunántúli régióban született művész, Dargay Lajos halála óta ez az első kiállítás, ami életművét sűrítetten  mutatja be. A tárlatot egészen január 31-ig meg lehet tekinteni.

Forrás: Farkas Eszter: Színes programmal várták az érdeklődőket a PTE KPVK nyílt napján (teol.hu)

 

GALÉRIA

 

magyar