Turizmus-vendéglátás szakmai portfólió
Tisztelt Hallgató!
A szakmai portfólió alapját elsősorban a kiküldött szakmai gyakorlatos űrlap jelenti. Ezt kell rendesen kitölteni, különös tekintettel az elvégzett munkafeladatokra és a fejlesztett ismeretekre, kompetenciákra. Emellett mellékletként elkészítendő egy szöveges összefoglalás (2-3 oldalban), amiben össze kell foglalni a tapasztalatokat, személyes véleményt, gyakorlatilag mindent ami a szakmai gyakorlat kapcsán elmondható.
A mellékletbe kerüljenek bele azok a dokumentumok, szakmai anyagok, amelyek elkészítése a szakmai gyakorlathoz köthető. Ez bármi lehet, pl. szakmai levelek, állásajánlat, programfüzet, szóróanyag, forgatókönyv stb., BÁRMI amit Te készítettél el, vagy részt vettél az elkészítésében, összeállításában, és szakmai „eredménye” a gyakorlatnak.
A mellékletbe bármennyi anyag elhelyezhető, nincs felső korlát. Jöhetnek olyan szakmai anyagok is, amelyekkel dolgoztál. Ha egy anyagról nem tudod eldönteni, hogy bele tedd vagy ne, inkább tedd bele.
A kitöltött és kinyomtatott űrlapot a mellékletekkel együtt le kell fűzni (nem kötelező köttetni, a lényeg, hogy igényes legyen). Legyen borító (intézmény neve, hallgató neve, szak, végzés éve). Maga a portfólió legyen igényesen elkészítve, el lehessen különíteni az anyagokat. A portfóliót 2 példányban kell leadni!
Szakmai gyakorlat – hallgatói kérdések, kari válaszok
Lehet a szakmai gyakorlatot őszi félévében végezni?
A képzés 3. szemeszterében még nem, tehát csak úgy, ha már képzési időn túl vagy. A szakmai gyakorlat helye a negyedik, tavaszi szemeszterben van, nem lehet onnan elmozgatni.
Lehet kurzust, vagy vizsgakurzust felvenni a gyakorlat félévében?
A hálóterv szerint a negyedik szemeszterben nincs más kurzus, csak a gyakorlat. Vagyis ha mindent kellő időben vettél fel, és el is végezted a kurzusokat, akkor nincs más hátra, csak a gyakorlat. Vizsgakurzust fel lehet venni, elméleti tantárgynál ez nem is probléma, de ha a kurzus teljesítése gyakorlati jellegű, akkor az problémát fog jelenteni. Ezért is nem célszerű elhagyni korábbról a kurzusokat…
Tudok kötni egy gyakorlati hellyel 3 szerződést, pl.: 5 hét + 5 hét + 4 hét, hogy ne kelljen a helynek fizetnie, és nekem se kelljen 3 helyet keresnem, ami idő szűkében meglehetősen problémás.
Nem. Egy gyakorlati hely, egy szerződés. Mivel az Oktatási Hivatal és a kamara nyilvántartást vezet, látni fogják a trükközési szándékot.
Tudok-e gyakorlatot végezni úgy, hogy nincs meg minden tárgyam?
Igen. A gyakorlat mellett fel kell venned a vizsgakurzusokat. A gyakorlatnak nincs „előfeltétele”.
Tudok tanulni gyakorlat elvégzése után? Például elvégezni azon tárgyaimat, amikkel csúszom 3. félévben?
Mellette is, utána is. De ha lehet, inkább ne csússz a tantárgyakkal!
Mi lesz az oklevelemben szereplő végzettség, ha elvégzem a szakot?
A szakképzettség oklevélben történő megjelölése:
- felsőfokú közgazdász-asszisztens turizmus szakirányon
- felsőfokú közgazdász-asszisztens vendéglátó szakirányon
A szakképzettség angol nyelvű megjelölése:
- Economist Assistant in Tourism and Catering Specialized in Tourism
- Economist Assistant in Tourism and Catering Specialized in Catering
A szakképzettség oklevélben történő megjelölése:
- felsőfokú személyügyi közgazdász-asszisztens
- felsőfokú humánpolitikai közgazdász-assziszten
A szakképzettség angol nyelvű megjelölése:
- Human Resource Manager Assistant
- Personnel Policy Manager Assistant
A szakképzettség oklevélben történő megjelölése:
- felsőfokú ifjúságsegítő asszisztens
A szakképzettség angol nyelvű megjelölése:
- Youth Work Assistant