Fókuszban a hátránykezelés: új kihívások, kutatási eredmények és jó gyakorlatok a szociálpedagógiában

 

A Pécsi Tudományegyetem KPVK KTI Szociális Tanulmányok Tanszéke „Képzés és kutatás2 – A hátránykezelés módszertana és eszközrendszere a szociálpedagógiában” címmel nemzetközi konferenciát rendezett 2021. november 18-án Szekszárdon.  A konferencia a „Szociális munka napjához” kapcsolódva és a ROMA-NEMZ-PED-21-0004 számú Roma nemzetiségi pedagógusképzés fejlesztése a PTE KPVK-n című pályázat támogatásával valósult meg.

 

A TMGYK IV. számú Hőgyészi Gyermekotthon lakóinak műsorát követően Prof. Dr. Szécsi Gábor egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar dékánja köszöntötte a konferencia résztvevőit. Prof. Dr. Nagy Janka Teodóra tanszékvezető egyetemi tanár a szociálpedagógia mesterszak szakfelelőseként a konferenciasorozat a szak képzésfilozófiájához kapcsolódását és a három szekcióban elhangzó előadások szakmai és módszertani jelentőségét hangsúlyozta.

A köznevelési intézmények számára aktuális kihívást jelentő szociokulturális hátrányokról és a hátránykezelés jó gyakorlatairól szólva előadásában Dr. Brachinger Tamás (adjunktus, PTE KPVK KTI, Szociális Tanulmányok Tanszék) a társadalmi egyenlőtlenség következtében kialakuló intézményi és individuális hátrányokat foglalta össze. A határon túli, vajdasági jó gyakorlatokat és az iskolai hátránykezelésben az ott élő magyarok történeti és jelen idejű tapasztalatait osztotta meg Sárcsevity Hajdú Bea szabadkai szociális munkás és szociálpolitikus, valamint Dr. Varga István adjunktus (PTE KPVK KTI, Szociális Tanulmányok Tanszék). A köznevelési intézményekkel való együttműködés szükségességéről beszélt Matla Gabriella pártfogó felügyelő és mediátor (Fejér Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztály Igazságügyi Osztály). A konferencia a szekszárdi szociálpedagógia mesterszakos hallgatók számára a képzés során végzett kutatások eredményeinek első nyilvános szakmai bemutatására is alkalmat nyújtott. Kiss Zsoltné, Sánta Eliza és Szabóné Tóth Rita Márta (Szociálpedagógia MA, 2. szemeszter, PTE KPVK) az iskolai szociális munka hazai előzményeit, az aktuális működési feltételek alapján megfogalmazható kérdéseket, dilemmákat tekintette át.

A második szekció fókuszába a szociálpedagógia speciális színtereiként működő tanodák kerültek. A modell értékűnek tartott Igazgyöngy Alapítvány Toldon működő tanodájának mindennapjairól Lencse Máté szakmai vezető, a tanodákról, mind a szociokulturális hátránykezelés színtereiről Farkas Éva tudományos segédmunkatárs  (PTE KPVK KTI Szociális Tanulmányok Tanszék) beszélt, a művészet integrációs erejéről saját tapasztalatai alapján Gyurokné Ubornyák Márta pedagógus (Pécs, Gyárvárosi Általános iskola). Ezer-Ferenc Veronika, Nagyné Messinger Tímea, Szabó Kinga (Szociálpedagógia MA, 2. szemeszter, PTE KVPK) szintén saját kutatási eredményeiket (a megismert és kipróbált jó gyakorlatokat, illetve a működés dilemmáit) osztották meg bemutatkozó előadásaikban.

A témában elhangzottakat egészítették ki és hívtak fel párbeszédre a konferencia felkért szakemberei. Dr. Bíró Violetta PhD adjunktus, pszichológus (PTE KPVK IGYPI) és Somogyi Zoltánné Tolnai Krisztina, a TMGYK IV. sz. Hőgyészi Gyermekotthon vezetője röviden összefoglalta az intézménynek a hátránykezelés során vissza-visszatérő gondjaira, illetve a járványhelyzet miatti bezártság, lokális elszigeteltség jelentette új kihívásokra kialakított jó gyakorlataikat. Ezek egyikének eredményei, a gyermekek selyemfestményei a konferencia helyszínén egy kamarakiállításon is láthatóak voltak. A konferencia kísérőprogramján, az „Alkotásidő” művészeti foglalkozáson – a PTE KPVK szociális munka alapszakos hallgatói által gyűjtött adományok átadását követően – Dr. Varga Tünde művésztanár adjunktus (PTE KPVK IGYPI) vezetésével pedig már egy új reménybeli kiállítás anyagát készítették a gyermekek.

Tolácziné Varga Zsuzsanna (intézményvezető, Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ) a családsegítés és az iskolai szociális munka kapcsolódási pontjairól, Bertáné Kocsis Anita pedig annak napi gyakorlatáról szólt, Kálóczi Andrea addiktológiai konzultáns, szupervízor, RÉV intézményvezető) felhívta a figyelmet a hosszú ideig rejtve maradó szerhasználat veszélyeire, szerepére a hátrányok kialakulásában és elmélyülésében. A konferencián elhangzottakat figyelemmel kísérte Király Gabriella klinikai szakpszichológus, gyógypedagógus, pszichopedagógus, a Tolna Megyei Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója, a PTE KPVK oktatója és Dr. Tubáné Árpási Kitti a Paksi Gyermekjóléti Központ szakmai vezetője.

A konferencia harmadik szekciójában a „Szociálpedagógia – élő folyóirat bemutatóra” került sor. Dr. Csürkéné Dr. Mándi Nikoletta, tanszékvezető főiskolai tanár (Apor Vilmos Katolikus Főiskola, Hittudományi, Társadalomtudományi és Romológiai tanszék, Vác) a hazai szociálpedagógiai szakmai és módszertani folyóiratát mutatta be: ismertette célkitűzéseit, a folyóirat szerkesztési elveit és a tematikus számok gazdag és változatos anyagát. Előadásához kapcsolódva Dr. Varga István adjunktus (PTE KPVK KTTI, Szociális Tanulmányok Tanszék) a szociális munka és a szociálpedagógia közös kérdéseit emelte ki, Prof. Dr. Nagy Janka Teodóra tanszékvezető egyetemi tanár, szakfelelős (PTE KPVK KTTI Szociális Tanulmányok Tanszék) pedig a tematikus számok innovációs értelmezési modell-lehetőségét vizsgálta. A hallgatói kérdések szintén a folyóirat egy-egy tematikus számához vagy a tanulmányok kutatási eredményeihez, a szerzők által felvetett dilemmákhoz kapcsolódtak.   

Mint a konferenciát záró gondolatok között elhangzott, komoly szükség van a hasonló, kutatási eredményeket és gyakorlati tapasztalatokat megosztó, a képzés és a szakma kapcsolatát erősítő programokra. Mert a hatékony és eredményes hátránykezelés a szociálpedagógiában elképzelhetetlen együttműködés, azaz interprofesszionális team munka nélkül.

magyar