Vers- és novellaírás a fenntarthatóság jegyében
Meghosszabbított határidő - Magyar Állami Eötvös Pályázat
Kik jelentkezhetnek?
Mindenkit szeretettel várnak az ingyenes tréningre, aki betöltötte a 18. életévét, de a csoportlétszám limitált, ezért érdemes időben jelentkezni.
Hol, és milyen formában lehet jelentkezni?
A jelentkezés módja: online kérdőív kitöltése és beküldése.
Innovációs és Technológiai Minisztérium
Tájékoztatás
„Az illegális hulladéklerakás felszámolása – szankciók és eszközök” című pályázati kiírás
Mint-a-Parlament
Az Országgyűlés törvényhozó munkáját modellező rendezvény, felsőoktatásban résztvevő hallgatók számára
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara pályázatot ír ki a 2020/2021-es tanévben Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlat mobilitási programban való részvételre
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
MEGHOSSZABBÍTOTT JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2020. ÁPRILIS 3.
A Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara pályázatot ír ki a 2020/2021-es tanévben Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitási programban való részvételre
Megjelent a Klebelsberg Kuno-ösztöndíj 2020. évi pályázati felhívása, amely a www.kormany.hu/hu/kulgazdasagi-es-kulugyminiszterium honlapon a Dokumentumok menüpont alatt, a Pályázatok almenüben (az oldal közepén) érhető el.
A Magyar Államkincstár második alkalommal hirdeti meg országos pályázatát MesterVideó néven.
A pályázatra november 17-ig várják a videókat. A pályázat részletei a www.mestervideo-palyazat.hu honlapon olvashatóak.
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága ez év őszén első alkalommal hirdet külön pályázatot a déli féltekére utazó ösztöndíjasok számára a Kőrösi Csoma Sándor Programban.
7100 Szekszárd, Rákóczi u. 1.
Tel.: +36 74 528-300
7633 Pécs, Szántó Kovács János u. 1/b.
Tel.: +36 72 501-500/22512
Fax.: +36 72 251-100 kpvk.info@pte.hu