A Brille-írástól a segítő kutyákig – érzékenyítő órák gyógypedagógus hallgatóknak

 

Prof. Dr. Nagy Janka Teodóra tanszékvezető egyetemi tanár szervezésében a Gyógypedagógiai és fogyatékosságiügyi jogi ismeretek kurzus keretében Szekszárdon a PTE KPVK gyógypedagógia alapszak I. évfolyamos hallgatói érzékenyítő órákon vettek részt a félév során.

A Tolna Megyei Vakok és Gyengénlátók Egyesületének szakmai vezetője, Kovács Emese és két érintett tagja: Szabópál Rozália és Bálványosi Zoltán a sérült emberek életét meghatározó nehézségekről, valamint azok megéléséről beszélt.

A nappali tagozatos gyógypedagógus hallgatók hallhattak a vakok és gyengénlátók speciális iskolájáról, az integrált oktatás társadalmi beilleszkedést elősegítő szerepéről és ebben a gyógypedagógus feladatának fontosságáról.

Bálványosi Zoltán nyitottsága és optimizmusa, a sérültség miatti életvezetési nehézségeket humorral, a kapcsolatteremtés igényével történő megélése, valamnit segítő kutyája, Roxy megismerése a leendő szakemberek számára – amint írásban is megfogalmazták – muníciót jelentett a hallgatók számára a hivatásra felkészüléshez. „Az érzékenyítő órán is jól láthattuk, hogy ha valaki szeretetteljes, odaadó környezetben nevelkedik, akkor … felnőtt korában a társadalom rendkívül értékes tagja lesz…”

A hallgatóknak lehetőségük nyílt a siketek és nagyothallók egészségügyi, kommunkációs és közösségi gondjainak megismerésére is. Simonné Váradi Zsuzsanna,  a SINOSZ Tolna Megyei Jelnyelvi Tomácsszolgálatának szakmai vezetői feladatát évtizeden át ellátó szakember, valamint segítője, a megye egyetlen hangjelző kutyája, Odo jelenléte alkalmat jelentett az orvostudomány és a technika fejlődésének eredményeként mind szélesebb körben rendelkezésre álló segédeszközökről, továbbá az integrált és inkluzív nevelés fontosságáról folytatott beszélgetésekre is.

Galéria

magyar