Bruce Dienes látogatása a Karon

Dienes Zoltán 2010-ben a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karának Honoris Causa kinevezését dr. Klein Sándortól, karunk egyetemi tanárától vehette át ünnepélyes keretek között Kanadában.

Napjaink Magyarországán talán kevésbé ismert, ugyanakkor a világ számos országában népszerű professzor, Dienes Zoltán Pál 1916-ban született Magyarországon, majd tizenhat évesen Angliába költözött. Neve a matematika oktatásában kidolgozott elméleteivel forrt össze. Igazi világpolgárként szinte az egész világot bejárta és terjesztette módszereit a játékról, mint a matematika oktatásának hatékony eszközéről.  Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Ausztráliában, Új Guineában, az USA-ban, Chilében, Brazíliában és Argentínában is megfordult. S mivel a gyerekek mindenütt egy nyelvet beszélnek (s ő elsősorban erre volt kíváncsi) mindenhol megtalálta a helyét.

1966-ban Kanadába költözött. Kidolgozta elméleteit a matematika tanulás pszichológiájáról és a Sherbrooke-i Egyetem, Centre de Recherche en Psychomathématiques” igazgatója lett. Nyugdíjba vonulása után óraadó professzor volt a kanadai Acadia Egyetemen, az új-skóciai Wolfville-ben. Életét összefoglaló könyve, a „Játék az életem – Egy matematikus mágus visszaemlékezései” címmel először 2003-ban jelent meg magyarul. A kalandos életű Dienes Zoltán 2014. január 11-én, 97 éves korában, barátai és családja körében békésen eltávozott.

Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara büszkén őrzi a Szekszárdhoz több szállal kötődő neves professzor szellemi örökségét, és fontos célja Dienes Zoltán munkásságát, matematikai játékait és pedagógiai szerepvállalását megmutatni a hazai érdeklődő közönségnek.

2019. április 26-27. között Dienes Professzor fia, Bruce Dienes látogatott Kanadából Szekszárdra és a Karunkra, e látogatás emlékezetes pillanatait örökíti meg az alábbi videó

 

 

Címkék: 
magyar