Gyászhír – Elhunyt Szellő János, Karunk címzetes egyetemi docense

 

Életének 73. évében elhunyt Szellő János, karunk címzetes egyetemi docense, a PTE KPVK, illetve a jogelőd Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar Munkatudományi Kutatócsoportjának alapító vezetője.

Szellő János tanár úr még a Dél-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főosztályvezetőjeként kapcsolódott be a kari tudományos kutatásokba. A Munkatudományi Kutatócsoport vezetőjeként számtalan hazai és nemzetközi kutatást irányított, szakterülete általában a foglalkoztatáspolitika, ezen belül különösen a foglalkoztatási rehabilitáció, illetve a megváltozott munkaképességű csoportok voltak.

Az „Intelligens szakosodást szolgáló intézményi fejlesztések a Pécsi Tudományegyetemen” című pályázat keretében kezdeményezője volt a „Fizikai és szellemi kompetenciák együttes vizsgálati és értékelési módszertanának kimunkálása az idősödő korcsoport munkavállalásának elősegítésére” tématerület vizsgálatának, amelynek eredményeképpen jöttek létre Pécsett a Klinikai Központ és Szekszárdon a karunk keretében működő munkaszimulációs laboratóriumok. Ezzel Szellő János tanár úr egyben hozzájárult a PTE Munkatudományi és Foglalkozásegészségügyi Kiválósági Centrum létrejöttéhez és későbbi sikeres működéséhez is.

Emlékét tisztelettel és szeretettel megőrizzük, halála pótolhatatlan veszteséget jelent kari közösségünk számára.

magyar