Inspiráló tanévnyitó ünnepségek a PTE KPVK-n

 

A PTE Kultúratudományi Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának történetében először tartottak két tanévnyitó ünnepséget a Kar pécsi és szekszárdi képzőhelyein 2020. szeptember 7-én és 8-án. Az inspiráló légkörű rendezvényeken elhangzott, hogy a 2020-as beiskolázási év a Kar látványos megerősödését hozta. A KPVK ugyanis a hazai felsőoktatásban is példaértékű módon növelni tudta a tavalyi évhez képest a felvett hallgatók számát, és több új képzéssel is gyarapította képzési kínálatát.

A szekszárdi rendezvényen megjelent elsőéveseket Gyurkovics János Szekszárd MJV alpolgármestere, Prof. Dr. Fedeles Tamás a PTE rektorhelyettese és Prof. Dr. Szécsi Gábor a PTE KPVK dékánja köszöntötte. A pécsi ünnepségen Dunai Péter a Baranya Megyei Közgyűlés alelnöke, Bognár Szilvia Pécs MJV alpolgármestere és Prof. Dr. Szécsi Gábor a PTE KPVK dékánja mondott beszédet. A pécsi rendezvényen jelen volt még Prof. Dr. Felinger Attila a PTE rektorhelyettese is.

A rendezvényeken Prof. Dr. Szécsi Gábor dékán arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyetem elsődleges feladata az ismeretek átadása mellett, hogy megteremtse az önálló, kritikus és alkotó gondolkodás feltételeit. Ennek a célnak kell alárendelni a képzési programokat és oktatási módszereket annak érdekében, hogy egy kar korszerű válaszokat tudjon kínálni a kulturális, társadalmi, gazdasági kihívásokra.

A beszédeket követően hagyományosan az elsőévesek fogadalomtételére került sor, majd az egyetem és a kar vezetői egyetemi polgárokká fogadták őket.

 

A teol.hu beszámolója: Inspiráló tanévnyitót tartottak az egyetemi karon

magyar