Lezajlott a PTE KPVK pécsi nyílt napja

 

A tavalyi év online nyílt napjai után idén újra személyesen tudtuk fogadni a felvételi előtt álló diákokat és szüleiket a PTE KPVK Pécsi Képzési Központjában. A december 2-án lezajlott esemény iránt hatalmas volt az érdeklődés.

A rendezvényt Dr. Zádori Iván külügyi és kapcsolati dékánhelyettes nyitotta meg 10 órakor. Ezután a standoknál lehetett érdeklődni a szakok és felvételi követelmények iránt. Az érdeklődők kérdéseire karunk oktatói, hallgatói adtak választ. Ezen felül lehetőségük volt megismerkedni a résztvevőknek az Erasmus+ mobilitási programmal, az Illyés Gyula Szakkollégiummal, a Tudományos Diákköri Konferenciával és a KPVK Mentorprogrammal. A Hallgatói Önkormányzat standjánál az izgalmas hallgatói életen kívül információkat nyújtottak az ösztöndíjakról, kollégiumi elhelyezésről.

Emellett folyamatos programok is zajlottak: a feliratkozók részt vehettek grafológiai, valamint pályaválasztási tanácsadáson. Az Arany200 edukatív társasjáték segítségével összemérhették tudásukat a játékosok Arany Jánosról. Levetítettük Angler Kinga „Ezt esszük 20 év múlva” című előadását, majd a program zárásaként részletes információkat adtunk át a felvételi menetével, követelményekkel kapcsolatban.

Reméljük, hogy sikerült az érdeklődők minden kérdését megválaszolni! Találkozzunk szeptemberben!

Aki most lemaradt a nyílt napról, lesz még lehetősége megismerni a kart és képzési kínálatát. 2022. január 12-én újra megrendezzük a nyílt napot, ezúttal Szekszárdon. Ezen felül pedig az Education is találkozhatnak a hallgatóinkkal az érdeklődők.

magyar