Megnyílt a Loading / környezetkultúra 2.0 című kiállítás hallgatóink munkájából

 

Loading / környezetkultúra 2.0 címmel nyílt kiállítása a másodéves PTE KPVK környezetkultúra szakos hallgatóknak. A kiállítás megnyitója 2022. április 07-én, csütörtökön 18.00 órakor zajlott le a  PTE KPVK UNIVERSITAS GALÉRIÁBAN. A kiállítást Prof Dr. SzécsiGábor dékán köszöntötte, majd Házas Nikoletta esztéta nyitotta meg. A kiállítás kurátora Varga Rita képzőművész, a PTE KPVK oktatója.

A munkák válogatásánál egy közös elsődleges szempont rajzolódott ki, a covid utáni újrakezdés és feltöltődés állapotát próbálja tükrözi. A kiállításon megjelennek, a pandémia magány képei, ahogy a hallgatók elzárkózva saját otthonaikba, bátran szembenéznek az ismeretlennel, felveszik a harcot, s leképezik saját állapotukat és viszonyulásukat ehhez az új élethelyzethez. Megjelenik a magány és a bezárkózott ábrázolások mellett a remény lehetősége is, egyfajta újrakezdés, feltöltődni vágyás állapot, amely tetten érhető a szabad gesztusok és absztrakt szegmentációk kísérleti képeiken. A kiállítást egyben fiatalon elhunyt tanszékvezetőnk Kocsis Miklós jogász, közgazdász, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének (MMKI) igazgatója emlékére szeretnénk felajánlani. https://www.facebook.com/events/343401817830510/ Megtekinthető: 2022. április 24-ig, a galéria nyitvatartása szerint, H-P: 10.00-20.00-óráig.

magyar