Nyelvi képzési együttműködés a PTE KPVK és a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Hivatal között

 

Szándéknyilatkozatot írt alá tegnap prof. Dr. habil Szécsi Gábor a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar dékánja és dr. Balázs Gábor tűzoltó ezredes, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója a dolgozók nyelvtudásának fejlesztéséről.

Dr. Balázs Gábor ismertette a kar és az igazgatóság 2019 márciusában kötött keretmegállapodását, amely kiemeli a tudomány fontosságát a katasztrófavédelemben, felismerve azt is, hogy a felsőoktatásban pedig szükséges a védelmi célok megismerése. Azóta folyamatos és tartalmas az együttműködésük.

Szécsi Gábor egyebek közt elmondta, hogy az eddigi közös programok újabb fejleménnyel bővülnek. A kar több területen is érintett a Paks II. atomerőmű-beruházási programban. Angol, majd orosz nyelvi képzéseket indítanak, heti négy alkalommal, közel hatvan órában. Később haladó tanfolyamokra is sor kerül. Két kezdő csoport már össze is állt. Ha a járványhelyzet úgy hozza, on-line is folytatódhat a nyelvoktatás. Mindez a PAKS II. és az egyetem együttműködésének a része.

 

Az eredeti cikk a teol.hu-n jelent meg: Együttműködés

magyar