A PTE először a Társasjátékok Ünnepén!

 

A Pécsi Tudományegyetem 2022 évi innovációs díját elnyert társasjátékok bemutatkoztak Magyarország legnagyobb szakkiállításán, Budapesten. A Lurdy Ház konferenciaközpontjában tartott rendezvényen nagy sikert arattak az egyetem munkatársai által kifejlesztett, játékos oktatási eszközként is alkalmazható társasjátékok.

A Társasjátékok Ünnepére két nap alatt kilátogató többezres közönségből sokan már csak azért is megálltak a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar standján, hogy meg­kér­dez­zék, mit keres az egyetem egy ilyen típusú rendezvényen? Szinte kivétel nélkül minden látogató nagyon jó ötletnek tartotta az oktatásban és a pedagógusképzésben felhasználható, de a családok számára is hasznos szórakozást nyújtó társasjátékok fejlesztését. Az érdeklődők között voltak kisgyermekes családok, fiatalok és idősek, pedagógusok és egyetemi hallgatók egyaránt.

A Piatnik kiadásában a Dienes-játékok sorozatban megjelent „Ki jut a várba” és „Erdők játéka” társasokat a helyszínen kipróbálók maguk is átélhették azokat az izgalmas logikai kalandokat, amelyet az iskolai matematikaórákra is igyekeznek becsempészni a PTE szakemberei. A pedagógusok számára éppen ezért tanári kézikönyvek is készülnek a játékokhoz, amelyeket ingyenesen tesz elérhetővé az egyetem a Dienes Zoltán professzor emlékét őrző virtuális múzeum webshopjában.

A játékokat jelenleg még csak közvetlenül a Piatnik Budapest Kft-től lehet megrendelni, de rövid időn belül a virtuális múzeum webshopján keresztül is megvásárolhatóak lesznek. Karácsonyig a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal támogatásával a játékkészletek ötven iskolába jutnak el, határon innen és túl.

A Dienes Zoltán életét bemutató virtuális múzeum elérhetősége: http://dienesmuzeum.kpvk.pte.hu/

A Pécsi Tudományegyetem által gondozott játékok fejlesztését a PTE Proof of Concept pályázata támogatta, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által finanszírozott program keretében. A játékok gyártója a Pécsi Tudományegyetemmel kötött szerződés alapján a Piatnik Budapest Kft. A játékos taneszközök ingyenes iskolai átadását a „Játékos nevelés a környezetért és az emberért - Komplex gamifikált környezetismereti és tudományos oktatás a Kárpát-medence és hazánk iskoláiban” című pályázat finanszírozza, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal támogatásával.

 

Kapcsolat, interjú:

Prof. Dr. Klein Sándor

professzor emeritus, Pécsi Tudományegyetem

ügyvezető, Segítünk Ha Lehet Kft.

e-mail: sandor.klein@segitunkhalehet.hu

telefon: +36 23 / 703 002

magyar