Publikációs felhívás „A Falu” című vidékfejlesztési szakmai folyóiratba

 

„A FALU” című negyedévente megjelenő lektorált szakmai folyóirat a vidékfejlesztés témaköréhez kapcsolódóan tesz közzé eredeti kutatási eredményeket magyar nyelven.
A tanulmányok épülhetnek empirikus kutatásra, szakirodalom szisztematikus feldolgozására, módszertani fejlesztések bemutatására vagy a vidékfejlesztéshez kapcsolódó újszerű, kritikai megközelítésre.

A folyóiratot 1985-ben alapította az Agroinform Kiadó és Nyomda Kft. A kiadás joga
2012-ben a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézethez (NAKVI) (2012. januárjában még VKSZI) került át, majd jogutódjához, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.-hez. A szakmai folyóirat az Intézet gondozásában jelenik meg.

A folyóirat akadémiai besorolása:

  • MTA IV. Agrártudományok Osztálya: A,
  • MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya, Regionális Tudományok Bizottsága: C hazai.

Elsősorban a következő területekről számítunk kéziratokra:

  • agrárgazdaságtan,
  • földrajztudomány,
  • környezettudomány,
  • közgazdaságtan,
  • közigazgatás,
  • politikatudomány,
  • regionális tudomány,
  • szociológia,
  • természetvédelem,
  • turizmus.

 

A kéziratok benyújtása folyamatosan történik.

A folyóiratról és a publikálás feltételeiről a következő linken tájékozódhat: http://www.agrarlapok.hu/falu

magyar