A régió fejlesztése közös érdek

 

– Új életet akarunk lehelni az egyetem paksi telephelyébe – mondta prof. dr. Szécsi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának (KPVK) dékánja a várossal kötött együttműködési megállapodás aláírását megelőzően.

Miként azt a szerdai sajtótájékoztatón Szabó Péter polgármester is kiemelte, a régió fejlesztését szolgálja az együttműködés. A Pakson megvalósuló felsőoktatási programok a társadalmi és kulturális célokon túl fontos szerepet játszanak a helyi gazdaság fejlesztésében, a szakemberszükséglet biztosításában és a fiatalok helyben tartásában. – Paks II kellemes terheket ró a városra. Nagy hangsúlyt kell fektetni az alapokra, így az oktatásra is – tette hozzá a városvezető.

Prof. dr. Szécsi Gábor arról is beszélt, hogy az együttműködés jócskán túlmutat a Paks II beruházáson. A város, a térség erősödését, megtartó erejének növelését szolgálja, továbbá fontos cél az élhetővé tétel is. A dékán egy olyan közös platform működésének fontosságát hangsúlyozta, amely a munkáltatói igények és a képzési kínálat összehangolását teremti meg. Pakson a már évek óta meglévő telephelyet töltik meg tartalommal. Az oktatási-képzési kínálatából az önkormányzat kijelöli a fontosakat, és azok alapján hirdeti meg helyi portfólióját az egyetemi kar. Mindemellett a felek közös pályázati projektek kidolgozásával együttesen járulnak hozzá a tervezett képzési, kutatási programok bővítéséhez, valamint a PTE KPVK IQ Központ eredményes működését célzó fejlesztések megvalósításához.

 

Forrás: https://www.teol.hu/kozelet/helyi-kozelet/egyuttmukodik-a-paksi-onkormanyzat-es-az-egyetem-1683548/

A TelePaks riportja:

 

 

Galéria

magyar