A szakdolgozatokat elektronikus úton kell leadni

 

Hétfőtől indul a távoktatás a Pécsi Tudományegyetem szekszárdi karán, ami komoly kihívást jelent hallgatónak és oktatóknak egyaránt. Több témában központi döntésre, a határidők és a követelmények megváltoztatására lesz szükség.

 

Mint már megírtuk, a PTE rektora előrehozott tavaszi szünetet rendelt el, az egyetemi kollégiumokból pedig bizonytalan időre hazautaztak a hallgatók.

Hétfőtől kezdődik a távoktatás, mondta el kérdésünkre prof. dr. habil Szécsi Gábor egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának dékánja, nem titkolva, hogy ez mind a hallgatók, mind pedig az oktatók számára komoly kihívást jelent. A hét elején intézkedési tervet fogadtak el, s ennek megfelelően zajlik az átállás. Az oktatás elektronikus módon valósul meg, többféle tananyag és többféle módszer alkalmazásával. Az előadások, szemináriumok formájában meghirdetett kurzusok esetében a tematikákhoz rendelt, online elérhető szakirodalom, ppt-k formájában összefoglalt előadásanyagok, esetleg audiovizuális tananyagok felhasználásával sajátíthatják el a legfontosabb ismereteket a hallgatók. Az oktatók a szükséges dokumentumokat, audiovizuális anyagokat és az online szakirodalmi anyag elérhetőségét feltöltik egy meghatározott elektronikus felületre. A hallgatók interneten is kapcsolatba léphetnek az oktatókkal feltehetik, kérdéseiket, kommunikálhatnak egymással. A fő szabály, hogy valamennyi oktató az eredetileg meghirdetett kurzusa időpontjában folyamatosan a diákok rendelkezésére áll. A másik csoportot azok a kurzusok alkotják, amelyek esetében ez a módszer csak korlátozottan alkalmazható, ilyenek például az ének-zenei szemináriumok. Ezeket a foglalkozásokat több más felületen úgy lehet megoldani, hogy az oktatók, hallgatók a kurzusok időpontjában interaktív kapcsolatba léphetnek egymással.

A szakdolgozatok elkészítéséhez is szükség van folyamatos konzultációra, ami szintén megoldható elektronikus úton, a korábban megszabott határidőket azonban módosítják. Egy friss dékáni utasításnak megfelelően például az alapszakos végzős hallgatóknak a szakdolgozatokat az eredetileg meghatározott április 14-i határidő helyett április 28-ig kell benyújtaniuk elektronikus úton. Minden hallgató egyénileg és kollektíven is megkapja a szükséges tájékoztatást. Utóbbi azt jelenti, hogy az egyetemi, kari honlapokon és közösségi oldalakon valamennyi fontos információ hozzáférhető. A tanulmányi osztályon ügyeleti rendszert vezettek be, közvetlen munkatársai és ő maga is áll a hallgatók rendelkezésére, hangsúlyozta Szécsi Gábor. A számonkérés is elektronikus úton történik majd többnyire beadandó dolgozatokkal, audiovizuális anyagokkal, vagy virtuális hallgatói referátumokkal. Emellett megpróbálják megteremteni annak a lehetőségét is, hogy ha kikerülhetetlen, akkor interaktív vizsgáztatásra is legyen lehetőség. Kérdés marad ugyanakkor, hogy mi lesz a gyakorlatokkal, hiszen a gyakorló intézmények zárva vannak. Ebben a kérdésben központi döntés születik majd. Nyilván határidő-módosításokra lesz szükség, indokolt lehet a kötelező gyakorlatok idejének a csökkentése is.

A nyár végéig is eltarthat a félév

A tanév rendjének megváltozásával és a távoktatásra való átállással kapcsolatos kérdéseket, problémákat összegyűjtötték az egyetemi vezetők, és várják az ezekkel kapcsolatos központi útmutatásokat, döntéseket, mondta a dékán. Szécsi Gábor reményei szerint a nyár végéig a végzős hallgatók teljesíteni tudják a követelményeket, megszerzik a szükséges gyakorlatot, le tudják adni a diplomamunkájukat, illetve szakdolgozatukat és letehetik a záróvizsgát. Ez azonban a járványügyi helyzet alakulásának függvénye, azaz sok ezzel kapcsolatban a bizonytalansági tényező. Egy viszont biztos, a szekszárdi egyetemi kar mindent elkövet azért, hogy a megváltozott körülmények ellenére zökkenőmentesen, a hallgatók és oktatók számra egyaránt megnyugtató módon lehessen lezárni ezt a félévet is.

 

A cikk a teol.hu-n jelent meg.

magyar