Térségi összefogás az innováció jegyében sajtótájékoztató

Térségi összefogás az innováció jegyében címmel tartott sajtótájékoztatót karunkon Fehérvári Tamás, a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, Ács Rezső, Szekszárd Megyei Jogú Város polgármestere, Prof. Dr. Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora és Prof. Dr. Szécsi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának dékánja, majd ezt követően aláírták az új kutató- és szolgáltató központok megalapítására és működtetésére vonatkozó együttműködési megállapodás szándéknyilatkozatát.

 

Galéria a képre kattintva érhető el

 

A térség innovációs fejlődése szempontjából fontos eseménynek adott otthont a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara 2018. december 12-én. Egy olyan együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírására került sor ezen a napon, amelynek elsődleges célja Tolna megye és Szekszárd Megyei Jogú Város gazdasági, társadalmi, kulturális vonzerejének növelése új kutató- és szolgáltató központok megalapításával és közös működtetésével. 

 

Az aláíró felek, Tolna Megye Önkormányzata, Szekszárd Megyei jogú Város Önkormányzata és a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara három olyan kutatóközpont (IQ Ipari Együttműködési és Innovációs Kutatóközpont, Vidékfejlesztési Kutatóközpont, Dienes Zoltán Pedagógus-továbbképzési és Gyermekkultúra Módszertani Kutatóközpont)  megalapításában és fenntartásában kívánnak együttműködni, amelyek legfőbb feladata a regionális innovációs folyamatok megalapozása, összehangolása, koordinálása; innovációs hálózatok és képzési programok szervezése, valamint szakmai szolgáltatások nyújtása az ipari együttműködések, a vidékfejlesztés és a pedagógia területén. A cél, hogy a helyi intézmények, vállalkozások, civil szervezetek kiterjedt képzési, tanácsadási  tevékenység eredményeként jussanak hozzá a működésüket segítő új tudományos eredményekkel, szakmai projektekkel, pályázati lehetőségekkel kapcsolatos információkhoz. Emellett az új kutatóközpontok feladata lesz az is, hogy vonzóvá tegyék a térséget a pályakezdő, innovatív tevékenység iránt nyitott fiatal szakemberek számára. A munkacsoportok a következő területeken alakulnak meg:

  • Dienes Zoltán Pedagógus-továbbképző és Gyermekkultúra Módszertani Kutatóközpont: a szekszárdi kötődésű, világhírű matematikaprofesszor, Dienes Zoltán hagyatékának méltó környezetben történő bemutatása, szellemi örökségének megőrzése, gondozása, pedagógusképzésbe és -továbbképzésbe való beépítése; kreativitás- és képességfejlesztő játékainak kiadása, és a 21. századi infokommunikációs eszközökre történő adaptálása érdekében.
  • IQ Ipari Együttműködési és Innovációs Kutatóközpont: célja egy nyílt, szellemi és technológiai műhely kialakítása, amelyet a felek a város és a megye innovációs tevékenységének elősegítése érdekében hoznak létre. A központ kialakítása kapcsolódik Szekszárd Megyei Jogú Város Modern Városok Program keretében megvalósuló szakképzési és ipari park fejlesztéséhez, a Pécsi Tudományegyetem Modern Városok Program keretében megvalósuló szekszárdi helyszínű beszerzéseihez, valamint a Paksi Atomerőmű és a helyi vállalkozások fejlesztéséhez.
  • Vidékfejlesztési Kutatóközpont: a Modern Falvak Programhoz kötődő pályázati, döntéselőkészítő feladatok ellátása, a vidékfejlesztéssel összefüggő, illetve a megye ipari fejlesztéseihez kapcsolódó gazdasági, társadalmi, kulturális és környezeti folyamatok kutatása, nyomon követése és elemzése, tervezési és tanácsadási tevékenység, a vidékfejlesztési képzések gyakorló központi feladatainak ellátása.

 

Galéria a képre kattintva érhető el

 

 

Fotók: Kiss Albert

 

A Tolna Megyei Hírportál összefoglalója »

 

 Az Univ Tv riportja:

 

magyar