Több hallgatónk is rangos ösztöndíjban részesült

2019. november 27-én került sor a  PTE Kriszbacher Ildikó Tehetséggondozó Program nyertes pályázatainak eredményhirdetésére és az ösztöndíjak ünnepélye átadására. A program célja, hogy elősegítse a hallgatókban rejlő tehetség kibontakozását, a legtehetségesebb hallgatók egyetemi oktatóvá és kutatóvá válását. Nagy örömünkre szolgál, hogy karunk három hallgatója is sikeresen pályázott, és elnyerte az egy éves ösztöndíjat. 

  • Szlanyinka Dóra, 4. éves tanító szakos hallgató, témavezetője Dr. habil Boronkai Dóra egyetemi docens
  • Elter-Jantner Zsófia, 3. éves környezetkultúra szakos hallgató,  témavezetője Dr. habil Boronkai Dóra egyetemi docens
  • Horváth Norman, 2. éves tanító szakos hallgató, témavezetője: Dr. Rácz Barbara egyetemi adjunktus

Gratulálunk díjazott hallgatóinknak és témavezetőiknek!

 

2019. november 26-án került sor az Új Nemzeti Kiválóság Program nyertes pályázatainak eredményhirdetésére és az ösztöndíjak ünnepélye átadására. A program egyik célja az alapképzésben részt vevő, tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása. Nagy örömünkre szolgál, hogy karunk végzős, tanító szakos hallgatója, Szőts Dzsenifer Tamara is sikeresen pályázott, és elnyerte az ösztöndíjat. Témavezetője Dr. habil Boronkai Dóra egyetemi docens

Hallgatónknak és témavezetőjének gratulálunk, további sikereket kívánunk!

 

magyar