Továbbra is nagy az érdeklődés a PTE KPVK szakjai iránt

 

Az Oktatási Hivatal által nemrég közzétett információk szerint a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karán meghirdetett szakok iránt továbbra is nagy az érdeklődés. Csaknem 1300-an jelentkeztek a Kar képzéseire, ebből 368 az első helyes jelentkezők száma. A jelentkezők körében legnépszerűbb szak továbbra is a gyógypedagógia, amelyre ebben az évben 280 érdeklődő adta nyújtotta be a jelentkezését.

Az Oktatási Hivatal által nemrég közzétett információk szerint továbbra is népszerűek a felsőoktatásba jelentkezők körében a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának képzései.

Az idei beiskolázási folyamatban csaknem 1300-an jelentkeztek a KPVK valamelyik szakára. Ebből 368 az első helyes jelentkezők száma. A legkeresettebb képzés továbbra is a gyógypedagógia alapszak, amelyre 280-an adták be jelentkezésüket. Emellett komoly érdeklődés mutatkozik a tanító, óvodapedagógus és szakoktató képzések iránt is. Pozitív fejlemény, hogy az elmúlt évi adatokhoz képest jelentős növekedést mutat a KPVK agárképzéseire jelentkező száma. A vidékfejlesztési agrármérnök szakra például 104-en jelentkeztek, ami több mint 40%-os emelkedést jelent a 2021. évi jelentkezői számhoz képest.

„Ezek az adatok a képzési kínálat folyamatos bővítésének, a kari képzőhelyekben rejlő lehetőségek jobb kihasználásának és a marketingtevékenység megújításának köszönhetők. Egyértelmű jelei annak, hogy a Kar képzései iránt töretlen az érdeklődés a továbbtanulni vágyók körében”, nyilatkozta a KPVK dékánja, Prof. Dr. Szécsi Gábor.

magyar