Tudományos Diákkör – 2020.

 

A Kar Tudományos Diákköre 2020-ban számos programot szervezett és szép eredményeket ért el.

A tanévben két kurzuson vehettek részt a TDK tagjai. Szeptemberben Dr. Rácz Barbara tartott Drámapedagógia kurzust, október-novemberben pedig Dr. Boronkai Dóra kutatás-módszertani foglalkozást.

A kurzusokon kívül több meghívott előadó is színesítette a programokat. Tavasszal Sebály Bernadett tartott interaktív foglalkozást a közösségszervezésről, illetve Radó András a borászati innovációkról. Májusban Keresztesi József volt a TDK vendége, akivel Fekete Richárd beszélgetett legújabb gyerekkönyvéről.

Ősszel Pusztai Ádám (Gamifikáció), Bozzay Cecília (Művészetterápia) és Mészáros Anikó (Tehetséggondozás) tartottak érdemfeszítő – virtuális – előadásokat a Tudományos Diákkörben.

Két, nagy érdeklődésre számot tartó tanácskozást is rendezett a TDK. Augusztusban Orfűn zajlott kihelyezett tanácskozás, novemberben pedig a középiskolások számára népszerűsítő előadássorozat a virtuális térben.

A novemberi kari konferencián kívül több megmérettetésen is részt vettek a hallgatók. Tavasszal és ősszel hárman adtak elő az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián, ahol Major Tünde Kármen a szekciójában harmadik helyezést ért el. A Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencián a TDK két tagja adott elő.

Örvendetes továbbá a TDK szekszárdi irodájának bővülése, illetve a Tudományos Kaleidoszkóp IV. című hallgatói tanulmánykötet megjelenése, mely hét hallgatói dolgozatot tartalmaz.

A TDK éves munkájának alapja a Nemzeti Tehetségprogram Tudományos Diákkörök számára kiírt nyertes pályázata volt.

 

 

magyar