Tudományos Diákkör – 2021

 

A Kar Tudományos Diákköre 2021-ben számos programot szervezett és szép eredményeket ért el.

A tanévben két kurzuson vehettek részt a TDK tagjai. Fekete Richárd, illetve Boronkai Dóra tartott kutatásmódszertani és tudományos írásmű foglalkozást.

A kurzusokon kívül több meghívott előadó is színesítette a programokat. Tavasszal Pompor Zoltán tartott előadást Lázár Ervin életművéről, Harmath Artemisz az IGYIC működéséről, illetve Rivnyák Adrienn a kamaszkor pszichológiájáról.

Két komoly érdeklődésre számot tartó tanácskozást is rendezett a TDK. Novemberben Szekszárdon zajlott kihelyezett tanácskozás, tavasszal pedig a középiskolások számára népszerűsítő előadássorozat a virtuális térben.

A tavaly októberi kari konferencián kívül több megmérettetésen is részt vettek a hallgatók. Tavasszal és ketten adtak elő az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián, ahol Stallenberger Mónika a szekciójában harmadik helyezést ért el, Jádi Alexandra pedig dicséretet kapott. A szintén tavaszi Országos Diákköri konferencián pedig Kósa Edina első helyezést ért el, Major Tünde Kármen pedig dicséretben részesült.

Örvendetes továbbá a TDK szekszárdi irodájának bővülése, illetve a Tudományos Kaleidoszkóp V. című hallgatói tanulmánykötet megjelenése, mely négy hallgatói dolgozatot tartalmaz.

Ezen felül gazdag és sokszínű programot valósított meg a TDK középiskolás programja, melynek keretében a szekszárdi Garay János Gimnázium, a pécsi PTE Gyakorló Gimnázium, illetve a pécsi Leőwey Gimnázium diákjai kapcsolódtak be a TDK munkába.

A TDK éves munkájának alapja a Nemzeti Tehetségprogram Tudományos Diákkörök számára kiírt nyertes pályázata volt.

  

 

  

 

magyar