Ünnepélyes keretek közt adták át a 2020/2021-es tanévben végzett hallgatók diplomáit

 

A Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar 2021.07.02-án tartotta ünnepélyes diplomaátadó eseményét. A délelőtt és a délután megrendezésre került rendezvényen is közel hetven-hetven hallgató vehette át a diplomáját. Az ünnepségen számos elismerő kitüntetés is átadásra került, mellyel oktatók munkáját ismerte el Prof. Dr. Miseta Attila rektor és Prof. Dr. Szécsi Gábor dékán.

A delelőt tartott átadó ünnepségen a pedagógusképzés területén (a tanító, az óvodapedagógus, és a csecsemő- és kisgyermeknevelő szakokon); valamint a környezetkultúra, és a közösségszervezés szakokon, továbbá a szőlész-borász felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevelüket vehették át a hallgatók. A délután tartott diploma átadó ünnepségen a közösségszervezés, az üzleti szakoktató, és az óvodapedagógus alapszakokon; a PR és szóvivő, és közösségi művelődés szakirányú továbbképzésben; továbbá a szőlész-borász felsőoktatási szakképzésben; valamint az emberi erőforrás tanácsadó mesterképzésben szerzett oklevelek átadására került sor. Az eseményen részt vett Süli János a Paksi Atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter is.

A résztvevőket a város képviseletében Csötönyi László a Kultúra, Civil szervezetek, Városmarketing Bizottság elnöke köszöntötte. Beszédében elmondta, hogy húsz évvel ezelőtt ő is itt vette át tanítói diplomáját. Hangsúlyozta fontosnak tartja, hogy a végzett hallgatók az egyetemen megszerzett tudást minél jobban tudják hasznosítani a jövőben, attól függetlenül is, ha az élet más irányba sodorja őket, mint amit kezdetben elterveztek.

Prof. Dr. Szécsi Gábor a Kar dékánja beszédében kiemelte, hogy a Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar a Pécsi Tudományegyetem legfiatalabb és egyben a legdinamikusabban is fejlődő kara. Hangsúlyozta továbbá, hogy a megszerzett végzettséghez felelősség is társul. Fontos, hogy sose engedjék el fiatalkori álmaikat, és ha szükséges a babitsi soha meg nem elégedés jegyében formálják, alakítsák át a világot.

A köszöntőket követően a kiemelkedő oktatók elismeréseinek átadására került sor. Prof. Dr. Szécsi Gábor, a Kar dékánjának felterjesztésére Prof. Dr. Miseta Attila rektor a tehetséggondozásban nyújtott kiemelkedő munkájáért „Pro Cura Ingenii” kitüntetésben részesítette Dr. Fekete Richárd adjunktust és Dr. Varga István adjunktust.

Az alsófokú pedagógusképzésben végzett kiváló munkája elismeréseként a PTE Tanárképző Központja által alapított „Az Év Mentorpedagógusa” díjat idén Mutzhausz Ildikó a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Gyakorlóiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gyakorlóóvoda szakvezető tanítója, míg „Az Év Vezetőpedagógusa” díjat Sándor-Ispán Erika a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Gyakorlóiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gyakorlóóvoda szakvezető óvodapedagógusa veheti át 2021. augusztus 30-án ünnepélyes keretek között a Tanárképző Központ Mentor Fórum rendezvényén.

Kiváló Oktatói Munkáért elismerésben részesült Tancz Tünde mesteroktató és Dr. Boronkai Dóra egyetemi docens.

Az elismerésekhez szívből gratulálunk!

 

Hagyományos módon vehették át a diplomát - teol.hu

Diplomások lettek a Pécsi Tudományegyetem szekszárdi karán - szekszardihirek.hu

magyar