Ünnepélyes ösztöndíjátadás a Püspöki Palotában

 

A Pécsi Egyházmegye idén második alkalommal hirdette meg tanulmányi ösztöndíját, mellyel a pályakezdő pedagógusokat támogatja. A nyerteseket Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó fogadta a Püspöki Palotában.

Ünnepélyes keretek között november 21-én, csütörtökön a Püspöki Palota dísztermében egy leendő óvónő és egy jövőbeni magyar-történelem szakos diák írta alá az ösztöndíj-szerződését. A Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar hallgatói, Szabóné Bódog Alexandra és Ignácz Ágoston boldogan fogadták az ösztöndíjjal járó elismerő- és biztató szavakat.

„Aki az ember nevelésére szenteli az életét, hivatásszerűen teszi azt, egy nagyon szép faladatot végez. Ezért a fenntartói felelősségtől vezetve keressük azokat az alkalmakat, amikor az elhivatott pályakezdő pedagógusokat támogathatjuk.”

– kezdte beszédét Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó, majd kifejezte köszönetét az oktatási intézmények jelenlévő kollégáinak, képviselőnek, hogy nem csupán gyakorlati helyet biztosítanak a hallgatók számára, hanem egy befogadó közösségként várják a fiatal pedagógusokat. Az ünnepélyes ösztöndíjátadás során az érsek atya mellett felszólalt Prof. Dr. Szécsi Gábor dékán és Gerner Zsuzsanna főigazgató is, melynek során a dékán úr kiemelte annak fontosságát, hogy a pedagógus hallgatókat a pályán kell tartani. „Az ösztöndíj rendeltetése, hogy a tehetséges, kiváló képességű, gyermekekre nyitott és fogékony nevelők, illetve oktatók az elméleti ismereteiket, gyakorlati tudásukat megfelelő kereteken belül tudják működtetni. Nekünk pedig feladatunk, hogy a kellően elhivatott pedagógusokat a pályán tartsuk, és támogassuk őket, mert ennél a hivatásnál nincs csodálatosabb.”

Prof. Dr. Szécsi Gábor gondolatait kolléganője folytatta, aki szintén hangot adott a pálya nehézségeinek és szépségeinek egyaránt. „Pedagógusnak lenni ma nagy kihívás. Társadalmi és anyagi megbecsültség hiányában csak a legelhivatottabbak jelentkeznek erre a küldetésre. Illetve azt sem szabad elfelejteni, hogy az oktató szerepet vállaló embereknek nagy a felelősségük abban, hogy a ma gyermekei milyen felnőttekké válnak. Ezért a PTE Tanárképző Központja szeretné megköszönni a Pécsi Egyházmegyének, hogy ily módon biztatja a hallgatókat arra, hogy tartsanak ki a választott pálya mellett és neveljék a jövő társadalmát.”

A november 21-én átadott ösztöndíj kiemelt célja továbbá az is, hogy támogassa azokat a hallgatókat, akik tanulmányaikat a Pécsi Egyházmegye által fenntartott köznevelési intézményben szeretnék hasznosítani. Szabóné Bódog Alexandra jelenleg is a Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium Szent Balázs Tagóvodájában végez gyakorlatot, míg pályatársa, Ignácz Ágoston a Szent Mór Iskolaközpontban ismerkedik a tanítással.

Az ünnepélyen elhangzott beszédek mellett a Szekszárdi Gyakorló Iskola növendékeinek rövid műsora is hozzájárult az alkalomhoz, amikor két úton lévő pedagógus jelölt megerősödhetett a hivatástudatában.

 

A cikk forrása: https://pecsiegyhazmegye.hu/hirarchivum/3276-atadtak-a-pecsi-egyhazmegye-tanulmanyi-osztondijait

magyar