XIII. Országos népmese-konferencia

A népmese eredendően a szóbeli elbeszélő költészet (népköltészet) hatókörébe tartozott. A népi kultúra felfedezésének köszönhetően azonban a 19. század óta lejegyezve, könyv formájában is mind szélesebb körben elérhető. A mesemondás hagyományos alkalmai – elsősorban a társas munkaalkalmak – a 20. század folyamán fokozatosan háttérbe szorultak, ezzel a közösségi, élő szavas mesemondás gyakorlata szinte teljesen eltűnt. Napjainkban azonban a folklór más területeihez (népzene, néptánc, kézművesség) hasonlóan a szóban előadott népmese is mindinkább megtalálja helyét a modern kultúrában. Egyre több helyen, gyermek- és felnőtt közönség egyaránt hallgathat mesemondást.
A népmesével kapcsolatban jellemzően egypólusúvá vált a közgondolkodás (sőt, a téves elképzelések is gyakoriak): olvasott és szinte kizárólag gyermekműfajként tartja számon a közvélekedés. Napjaink mesemondói gyakran kapják kérdésként: melyik mesét olvasod ma? Az sem egyértelmű mindenkinek, hogy az élő szóban előadott népmese nem azonos a könyvből megtanult és betűhíven reprodukált meseszöveggel, hiszen a történetet minden elmondáskor újraalkotja a mesemondó. (Ezt a mesemondó versenyek kiírása, zsűrizése ékesen bizonyítja.)