Pedagógus szakvizsga - gyakorlatvezető óvodapedagógus

magyar
Jelentkezési határidő: 
szombat, augusztus 26, 2023

 

Gyakorlatvezető óvodapedagógus

Pedagógus szakvizsga modul

3. - 4. félév

 

A Gyakorlatvezető óvodapedagógus ismeretkör képzésre jelentkezés esetén  pedagógus szakvizsga oklevél birtokában a mentori megbízáshoz szükséges 55 kredit gyakorlatvezető mentori ismeret két féléves képzés keretében Szekszárdi képzési helyen szerezhető meg. A két féléves mentorképzés 8 fő jelentkező esetén indul.

Korábban megszerzett szakvizsgás oklevél esetén a jelentkezéshez csatolni kell az oklevél  mellékletét vagy a leckekönyv másolatát, és kérjük a jelentkezőt, hogy  egy rövid kísérőlevélben jelezze, kéri a korábbi teljesítéseinek beszámítását.

A kérelem beérkezése után dönthető el, hogy szükséges-e hiányzó tárgyak teljesítése.

Az érdeklődő Kollégák szíves figyelmét szeretnénk felhívni arra, hogy a Gyakorlatvezető tanító ismeretkör és a Gyakorlatvezető óvodapedagógus ismeretkör képzési helye a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának szekszárdi telephelye, addig a négy féléves szakvizsgás képzés első évének, a helyszíne a PTE BTK Neveléstudományi Intézete (Pécs, Ifjúság útja 6.). 

A képzés minden esetben önköltséges, az esetlegesen felmerülő utazási és egyéb költségek is a jelentkezőt terhelik. 

Képzési idő: összesen 4 félév - ebből a szakmai speciális ismeretkör 2 félév

Kreditszám:  120 (65 + 55) kredit

Képzési forma: levelező

Képzés helye: Pécs, Szekszárd

Képzés kezdete: 2023. szeptember

Képzési költség: 200.000 Ft/félév részletfizetési lehetőséggel

 

 

A jelentkezés módja

A jelentkezéseket a PTE BTK honlapján (https://btk.pte.hu/hu/szakiranyu-tovabbkepzeseink) link alatt lenyíló elektronikus  jelentkezési lap  kitöltésével és az alábbi dokumentumok csatolásával lehet benyújtani:

  • A szakra történő felvétel szempontjából szükséges felsőfokú végzettséget igazoló magyar és angol nyelvű diploma másolata (angol nyelvű diploma hiányában e-mailen megkérhető az oklevelet kiadó intézmény tanulmányi osztályától a diplomát kiadó intézmény neve-, valamint a megszerzett végzettség angol fordítása);
  • munkáltatói igazolás, amennyiben a választott képzésre jelentkezés feltétele előírt pedagógus pályán eltöltött gyakorlati idő;
  • felvételi eljárási díj befizetését igazoló bizonylat;
  • korábbi tanulmányok beszámításával 2 szemeszteres gyakorlatvezető mentori programra történő jelentkezés esetén a  pedagógus szakvizsga szakképzettséget igazoló oklevél másolata;
  • korábban megszerzett szakvizsga oklevél esetén kreditigazolás (e-mailen megkérhető az oklevelet kiadó intézmény tanulmányi osztályától), vagy leckekönyv másolat.
  •  A jelentkezés határideje: 2023.08. 26.

 

 

Gyakorlatvezető óvodapedagógus modul (3.-4. félév)

A képzési modul tanterve »

 

A modul célja:

A mentorálás folyamatának tudatos megalapozása az elmélet és jó gyakorlat segítségével. A mentorálás kultúrájának színesítése, bővítése és elterjesztése azokban az óvodákban, ahol hallgatóink feltehetően külső gyakorlatukat töltik, valamint ahol óvodapedagógus jelöltek töltik gyakornoki idejüket. A képzés minden eleme törekszik arra, hogy hozzájáruljon a leendő mentorok korszerű szerepértelmezéséhez, továbbá, hogy a résztvevők ismerjék fel a reflexió jelentőségét a támogatásban és saját munkájukban, legyenek tisztában annak módszertanával, alkalmazási lehetőségeivel. Emellett célunk a német nemzetiségi óvodákban dolgozó kollégák német nyelvi szókincsének növelése, fejlesztése, szakszókincsük és módszertani kultúrájuk modernizálása, az integrált-inkluzív szemlélet elterjesztése a speciális helyzetben levő gyerekek adaptív és hatékony ellátása érdekében az óvodában.

 Elsajátítandó kompetenciák, ismeretek:

A résztvevő pedagógusok ismerjék meg a mentorálás fogalmát, célját, lehetőségeit, a hozzá kapcsolódó speciális módszereket. Sajátítsák el az alapvető ismereteket és a bemutatott módszereket, technikákat, és legyenek képesek alkalmazni őket a gyakorlatban. Legyenek képesek ezek alkalmazására a hallgatókkal való munkájukban. Tudják német nyelven vezetni a tervezés és értékelés folyamatát a német nemzetiségi modul képzésében résztvevő hallgatók. Továbbá tudják a jó gyakorlat során szerzett ismereteiket alkalmazni a saját gyakorlatukban a  jelöltekkel. Váljanak nyitottá a hallgatókat segítő módszerek megismerésére és az alkalmazásához szükséges módszertani ismeretek megszerzésére, kipróbálására, a szakmai kapcsolattartási formák kiépítésére és fenntartására. A szakirányú továbbképzés során az ismeretszerzés gyakorlathoz kötött, a pedagógiai módszerek, eljárások, megismerése, elsajátítása változatos formában történik.

 A szakképzettség alkalmazása konkrét környezetben:

A mentori munkára való tudatos felkészülés eredményeképpen a mentor – a pedagógusképző intézmény megbízásával és elvi útmutatásai szerint – a hallgatók köznevelési intézményben történő egyéni gyakorlatának mentori feladatait, illetve a már diplomát szerzett gyakornokok körében az  intézményvezetés megbízásából a pályakezdő pedagógusok szakmai szocializációját támogató feladatokat láthatja el. Munkáját a pedagógusi kompetenciák magas szintű és tudatos alkalmazása kell, hogy jellemezze, illetve emellett a mentornak képesnek kell lennie a pedagógusképzés követelményeiben megkívánt szakmai képességek fejlesztésére is. Ugyanez a tudatosság szükséges a hallgatók tapasztalatszerző munkájának az irányításához, elemzéséhez és értékeléséhez is, amely a hallgatók tapasztalati tanulásának hatékonyságát valamint a gyakorlati képzés, illetve a pályakezdők beilleszkedésének az eredményességét szolgálja.

 Helyszín: Pécs és Szekszárd

Képzés feltétele: Óvodapedagógus szakos diploma

A szakmai speciális ismeretkör felvételének feltétele 5 év óvodai gyakorlat

 

Helyszín: 
Pécs és Szekszárd
Képzés feltétele: 
óvodapedagógus szakos diploma vagy óvodapedagógus szakos diploma német nemzetiségi szakirány
A modul felvételének feltétele 5 év óvodai gyakorlat
Kapcsolattartó: 
Mozolai Annamária