Dienes Zoltán Pedagógus-továbbképző és Gyermekkultúra Módszertani Kutatóközpont

 

Rólunk

A Központot a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara hozta létre az EFOP 3.4.3. projektje alapján 2017-ben.

A Dienes Központot szakmailag és fenntartásában is támogatja Szekszárd és Pécs Megyei Jogú Város és Tolna és Baranya Megye önkormányzata.

 

Küldetés

A Dienes Központ fókuszában a gyermek és annak jól léte áll. Olyan módszerek kidolgozását, biztosítását és terjesztését tűztük zászlónkra, melyek szolgálják a gyermekek alapvető, a világ megismerésére irányuló vágyait, és lehetőséget biztosítanak a világról való ismeret és élményszerzésre a belső motiváció felébresztésének erejével. Feladatunknak tekintjük tehát, hogy mindezt szakmai, sokrétű összefogás (gyakorló iskolai és egyetemi oktatók, kutatók) által és az interdiszciplinaritás jegyében valósítsuk meg. Továbbá, a színvonalas pedagógiai, kulturális tevékenység és kutatómunka fejlesztését is kötelességünknek érezzük, melyhez a nevelési-oktatási és a gyermekkultúra témakörében létrejött szellemi és egyéb erőforrásokat is felhasználjuk.

 

Céljaink:

  1. szakmai együttműködést elősegítő szellemi központ létrehozása, melynek feladata az élménypedagógia, a tapasztalati/játékos/felfedeztető tanulás és tanítás módszereinek kipróbálása, kidolgozása és kultúrájának széleskörű elterjesztése az iskolákban és azon túl is
  2. egy interdiszciplinaritáson alapuló, interaktív tudományos és művészeti játszóközpont létrehozása, mely otthont nyújt a hagyományos nagymozgásos és manipulációs, valamint az új technológiák által lehetővé tett játékok alkalmazására, továbbá:
    • a gyermekek problémamegoldó képességének, tanulóképességének, kreativitásának, önállóságának fejlesztésére, kulturális életének gazdagítására irányuló programokat szervez
    • a szülők számára is játékos összejöveteleket szervez és tervez, hogy ők is felszabadultan játszhassanak és ezen keresztül is megérthessék a gyermekik játékának jelentőségét
    • a szakmabeliek pedig lehetőséget kapnak a tapasztalati élményeket adó, cselekvésközpontú, élményközpontú, belső motiváción alapuló, kortárstanítás, felfedező, probléma- és alkotásalapú tanulás, valamint más új, illetve újonnan és eredményesen alkalmazott pedagógiai eljárások ismertek napi pedagógiai gyakorlatban való használhatóságáról
  3. Dienes Zoltán életművének – eszközeinek, könyveinek - feldolgozása, kezelése és szellemiségének, világlátásának széleskörű terjesztése és megismertetése:
    • pedagógusokkal, annak érdekében, hogy olyan gyakorlati eszközökkel vértezzük fel őket, melyek leginkább megfelelnek az élménypedagógia alkalmazásának, vagyis a gyermekek belső motivációjának felébresztésére
    • élményalapú és központú matematika oktatás érdekében
    • élménypedagógia módszereinek gyakorlati megismertetése céljából
  4. módszertani bemutatók, tehetséggondozási programok, képzések, továbbképzések szervezése, lebonyolítása
  5. Nemzetközi együttműködések, konferenciák kialakítása, jó gyakorlatok cseréje
  6. sokszínű könyv/munkafüzet/játékos taneszköz választék létrehozása, és közkinccsé tétele, a pedagógusok, gyermekek és szülők körében
  7. Pécsi Tudományegyetem Pedagógusképzési, Kulturális és Vidékfejlesztési Karán tanuló hallgatók bevonása annak érdekében, hogy az elméleti képzés mellett a gyakorlatban is elsajátítsák a pedagógia és a kultúra hagyományos és új módszertani elemeit

 

Munkatársak

A Dienes Központ vezetője:

Dr. habil. Bús Imre PhD főiskolai tanár

A Dienes Központ tiszteletbeli elnök:

Prof. Dr. Klein Sándor Egyetemi tanár

Vezető helyettesek:

Dr. habil Boronkai Dóra PhD egyetemi docens

Dr. Fekete Richárd egyetemi adjunktus

Titkára:

Dr. Rácz Barbara egyetemi adjunktus

Önkéntes:

Gallen Ramóna

 

 

Programok (hamarosan)

  • állandó programok
  • egyedi programok

 Hírek (hamarosan)

 

Kapcsolat

Postacím: 7100 Szekszárd, Rákóczi u. 1.
Telefon: +36 74 528 300
e-mail: bus.imre@pte.hu
Honlap: www.kpvk.pte.hu

 

Együttműködő partnereink:

  • Szekszárd város és Tolna megye oktatási és kulturális intézményei
  • Szekszárd és Pécs Megyei Jogú Város és Tolna és Baranya Megye önkormányzatai

 

 

Továbbképzési Beszámoló

Logikus gondolkodás fejlesztése Dienes Zoltán játékaival

30 órás továbbképzés

A logikus gondolkodás fejlesztése Dienes Zoltán játékaival című, 30 órás továbbképzés 2 alkalommal került megrendezésre. Több szempontból is hasznosnak és sikeresnek nyilvánítható kurzusok voltak. Elsősorban, célunk, vagyis, hogy gyakorlatban hasznosítható, minőségi oktatást elősegítő módszereket és tudást nyújtsunk a jelenleg aktív óvodai és tanítói szakembereknek, megvalósult. Ezt mutatják a résztvevők kurzus hasznosságára vonatkozó visszajelzései. (Lásd: Ábra) Valamint a matematikáról, logikus gondolkodásról alkotott képet is sikerült kölcsönösen tovább formálni, gyakorló pedagógusok jó gyakorlatait megismerni és megosztani. A saját bőrünkön tapasztalhattuk meg, hogy a matematika és a logikus gondolkodás mennyire túlmutat a róla kialakult általános megítélésen, és ahogy Dienes is megjegyzi, kíváló eszköz a személyiség fejlesztésére – gyermekek és felnőttek körében is.

A képzés hat nagyobb témakört foglal magában: a logikus gondolkodás jelene és jelentősége, Dienes Zoltán alapvető tanulási elvei és tanulási szakaszok, Dienes és más kollégák (Winkler Márta, Kokas Klára), nyerő stratégiák, 3x3x3 struktúra és a többszörösök, ciklusjátékok.  A témákat elsősorban gyakorlati, saját élményekre alapozó tapasztalatokon interaktív játékokon, feladatokon, feladványokon keresztül ismertük meg, az elméleti hátteret bemutató videókon és könyveken túl. A résztvevők saját feladataikat is megosztottták, remek ötletekkel gazdagodtunk a kíváló hangulat mellett.

 

Ábra: Résztvevői visszajelzések a második kurzusról

Összeállította: Dr. Rácz Barbara          

 

 

 

 

 

 

 

Kiadványok:

Bús Imre (szerk.): Gyermek - kultúra - pedagógia (Szekszárd, 2021)