Hallgatói pályázatok

KLEBELSBERG KUNO ÉLETE - pályázati felhívás

A Lakitelek Népfőiskola Alapítvány több éve támogat, illetve szervez olyan konferenciákat, amelyek célja, hogy a magyarság történelmének jelentős helyszíneihez, személyeihez, eseményeihez kapcsolódóan lehetőséget biztosítson a felsőoktatásban tanuló hallgatók számára kutatói készségeik fejlesztéséhez. E konferenciáknak az egyéni kapcsolatépítés elősegítése mellett kiemelt célja a Kárpátmedence tudományos kapcsolatrendszerének szorosabbra fűzése is. Most az Ifjú Konzervatívok a Nemzetért Egyesülettel közös felhívását olyan fiatal, Kárpát-medencei magyar főiskolai, egyetemi hallgatók és doktoranduszok számára teszi közzé, akik kedvet éreznek ahhoz, hogy tudományos területen is kipróbálják magukat. A pályázónak az alábbi témakörök közül egyet kell kiválasztania, és először annak rövid összefoglalóját (kutatási terv) kell beküldenie, amelynek a szakmai zsűri által történő pozitív elbírálása esetén felkérést kap arra, hogy munkáját tanulmány formájában is kidolgozza. Ezt követően a zsűri döntése alapján legjobbnak ítélt tanulmányok szerzőinek lehetőségük lesz, hogy munkájukat a Lakiteleki Népfőiskolán megrendezésre kerülő konferencián tudományos előadás formájában nemcsak a zsűri, hanem szélesebb közönség előtt is bemutassák.

MENTORHALLGATÓ ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

A Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara (a továbbiakban: Kar) ösztöndíj pályázatot hirdet a Kar hallgatói részére a 2025/2026-os tanév őszi szemeszterében.

Az ösztöndíj célja olyan kiemelkedő közéleti tevékenységet végző hallgatók támogatása, akik vállalják a Kar mentorprogramjában való részvételt.

Pályázat megüresedett állami ösztöndíjas helyekre

Tisztelt Hallgató!

A Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar pályázatot hirdet az önköltséges finanszírozási formában tanulmányokat folytató hallgatói számára a 2025/2026-os tanév I. félévére megüresedett állami ösztöndíjas helyekre a Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 43.§-a alapján.

A megüresedett helyekre az a hallgató vehető át, aki megfelel a következő feltételeknek:

Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj - 2025/2026-ös tanév

A Szabályzat értelmében, a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar (a továbbiakban: PTE KPVK) Pályázati és Ösztöndíj Bizottsága (a továbbiakban: PÖB) pályázatot hirdet nemzeti felsőoktatási ösztöndíj elnyerésére, az alapképzésben, vagy mesterképzésben részt vevő hallgatók részére, a 2025/2026-os tanévre.

Vásáry Tamás-ösztöndíj

Kulturális és Innovációs Minisztérium

Az ösztöndíjpályázat célja: az ifjú zenészek szakmai munkájának, művészeti tevékenységének ösztönzése, illetve a kiemelkedő önkéntes tevékenységet végző személyek támogatása.

Oldalak