Könyvbemutató a horvát-magyar kulturális kapcsolatok jegyében

Pécs, 2024. november 7. – A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara, együttműködve az August Šenoa Horvát Klubbal, különleges könyvbemutatót tartott Pécsen, ahol három, magyar és horvát nyelven is megjelent kötetet mutattak be a közönségnek. A bemutatott könyvek a két ország közötti tudományos és kulturális kapcsolatok elmélyítését szolgálják, és hangsúlyozzák a nemzeti identitás megőrzésének és a nemzetiségi együttműködésnek a fontosságát.

 

Az eseményen köszöntőt mondott Dr. Szili Katalin, a PTE fenntartó alapítványának kurátora, Magyarország miniszterelnökének főtanácsadója, aki hangsúlyozta, hogy Baranya térségében – ahol jelentős magyar és horvát nemzetiségi közösségek élnek – kiemelten fontos a kulturális összetartozás erősítése. Mint mondta, a könyvek olyan párbeszédet segítenek elő, amely hozzájárul a két ország közötti konnektivitás fenntartásához és a kisebbségi közösségek identitásának megőrzéséhez.

A bemutatón három könyvet ismerhetett meg a közönség:

  • Szécsi Gábor: Narratíva és megértés – Filozófiai adalékok a narratív én elméletéhez
  • Branka Arlović – Mato Arlović: Romák a Horvát Köztársaságban
  • Mirko Ćurić: Eszterházy Péter halála – Hat történet a halálról

Prof. Dr. Szécsi Gábor, a PTE KPVK dékánja, a filozófiai kötet szerzője részletesen ismertette könyvének jelentőségét. A „Narratíva és megértés” című kötet a narratív én elméletét dolgozza fel, amelyben az emberi identitás és az énkép kialakulásának folyamatát mutatja be a történetekhez és a narratív struktúrákhoz való kapcsolódás révén. A professzor hangsúlyozta, hogy a modern digitális médiában való részvétel átalakítja az énképet, és gyakran veszélybe sodorja a személyes és nemzeti identitás megőrzését. Munkája így fontos figyelmeztetést és útmutatást nyújt a digitális korszakban, hogy miként lehet megőrizni az önazonosságot a gyorsan változó világban. A kötet 2025-ben angol nyelven is megjelenik, ezzel lehetőséget teremtve a nemzetközi közönség számára is, hogy megismerje a narratív én elméletének magyar vonatkozásait.

Dr. Szécsi Gábor hozzátette, hogy a PTE KPVK Kisebbségkutató Központja a könyvbemutatóhoz kapcsolódva tovább kívánja mélyíteni a magyar-horvát kapcsolatokkal foglalkozó kutatásokat. Az egyedülálló intézmény célja, hogy elősegítse a két ország közötti kulturális és tudományos cserekapcsolatok fejlődését, illetve erősítse a kisebbségi közösségek társadalmi integrációját.

A rendezvényen Drago Horvat, a Horvát Köztársaság pécsi főkonzulja elismerően nyilatkozott a bemutatott kötetek minőségéről és jelentőségéről, melyek – elmondása szerint – nemcsak színesítik, de gazdagítják is a többségi társadalmakat Magyarországon és Horvátországban egyaránt.

A könyvbemutató célja a horvát és magyar kulturális örökség ápolása, valamint a nemzeti identitás és közös összetartozás tudatának elmélyítése volt.

magyar